Születésnapi beszélgetés Markó Tamással

Markó Tamás Jimi Hendrixen, Rolling Stones-on és a beat-korszak többi jeles előadóján nevelkedett. Ezt mondania sem kell, hiszen otthona – mely egy barátságos kis rock and roll-sziget a landorhegyi rengetegben – tele van Hendrix és Stones relikviákkal, sőt mint meséli, ő maga is rendesen "ki van varrva" ezt jelképező tetoválásokkal.

- 1968. augusztus 20-a fontos dátum. Nemcsak a Csehszlovák bevonulás miatt, hanem mert az unokatestvéreim Balassagyarmaton ekkor vittek el életem első koncertjére. Tizenhárom éves voltam, és ez az élmény mindent megváltoztatott. Elkezdett érdekelni a zene, és a zenélés. Ráadásul ekkor már világosan látszott, hogy kommunizmus ide vagy oda, a rock and rollt nem lehet megállítani; átjött a vasfüggönyön.

- Felsorolni is nehéz, hogy hány zenekarban és hányféle formációban játszottál az elmúlt évtizedekben? Melyik volt az első?

- Hát, a Matt, amit középiskolás korunkban alapítottunk Bozival (Kardos Endre) és Hangya Bélával! Később csatlakozott dr. Hamar Sándor is. Meg is nyertük vele akkor a Helikon Fesztivált Keszthelyen, pedig az igazgató a hosszú hajunk miatt nem akart elengedni minket. Később persze kirúgtak a Dimitrovból, amit pár év tengés-lengés követett. 1977-ben aztán elvégeztem egy számítógépes iskolát.

- Egy mit??

- Bizony! Nagyon jó kis PC4000-es gépeken tanultunk. Szerencsémre az itteni honvédség éppen civil számítógépest keresett, és fel is vettek. Kicsit furcsán néztek rám ott is a hosszú hajam miatt, de végül nem kellett levágnom! 1981-ben aztán eljöttem onnét, mert akkor nyílt az Olai Bisztró – amit leginkább Betonként ismernek itt a városban – és ott lettem zenész. Főállásban! Ez volt a legnagyobb iskola az életemben, és közben letettem a zenei kategória vizsgát is.

Markó Tamás (balról) Póka Egonnal a színpadon

- Gondolom ott nem csak rockot kellett játszani. Nem féltél, hogy kihal belőled a blues-érzés?

- Tényleg sok műfajos volt ez a történet. Családi- és gyerekprogramok, cigánybálok, táncos esték, lakodalmak egyaránt voltak, de azért a rock is belefért. Nagyon jó zenésztársakkal dolgoztam, és pont a sokszínűség miatt hihetetlen tanulságos volt ez az időszak. Egyszer összeszámoltam: 257 lakodalomban játszottam! Sok sláger volt a repertoáron, de megamaradtam rock-blues zenésznek. Annál is inkább, mert a 70-es, 80-as években több ifjúsági klub is volt a városban, ahol például a Mattal rendszeresen felléptünk.

- Soha nem jutott eszedbe, hogy hangszert válts? Egyáltalán miért pont a bass gitárhoz nyúltál először?

- Mert nagyon sok mindent nem tudtam, és úgy érzetem, hogy hat húr sok lenne, elég a négy. Most már persze eljátszom a többhúrossal is, sőt gyerekeket is tanítok gitározni. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy szerintem egy zenekarban a mély hang és a ritmus adja az alapot. Basszus nélkül nincs zene, a bőgő tartja össze a csapatot.

- A 90-es évek elején Zalába költözött Müller Péter, aki itt kezdte el szervezni a Sziámi zenekart. Az együttesnek Te is tagja lettél, ráadásul nemcsak mint bőgős, hanem mint dalszerző is.

- Ha nem jön ide Péter, sosem tudom meg, hogy képes vagyok saját dalok írni! Ezt egyértelműen ő hozta ki belőlem. Két hónap alatt kétlemeznyi anyagot hoztunk össze a Sziámival. Péter itteni tevékenységével teljesen felpezsdült nemcsak a város, hanem a megye zenei és művészeti élete is, és hát itt született meg a Sziget Fesztivál gondolata. Érdekes dolog ez, mert Müller Pétert előtte nem nagyon ismertem. Persze, hallottam az URH-ról, meg a Kontroll Csoportról, de ez az újhullámos vonal addig valahogy elkerült. Viszont nagyon gyorsan rá tudtam hangolódni, ami nem véletlen, hiszen az is a rock and roll-ból ered.

- Játszottál többek között a Blues Mission-ben, a Shabby Blues Bandben, Bazookában, felléptél Póka Egonnal, Hobóval, Tátrai Tiborral, mostanában viszont nem nagyon lát a közönség.

- Tényleg visszavonulót fújtam bizonyos szempontból. Ritkán járok el otthonról, és nincs állandó zenekarom. Éjjeliőrként dolgozom, és ez eléggé be is határolja a napjaimat. Persze nem panaszkodom, sőt! Sok tervem van, és a zene olyan, hogy sosem lehet eléggé megtanulni. Nagy álmom például, hogy a zodiákus jegyek jellegzetességeit megzenésítsem. Ez nagy meló lenne, most próbálok társakat keresni hozzá.

- Ezotéria és rock and roll?

- Persze! Az ezotéria a tisztaságról, harmóniáról szól, a rock meg arról, hogy felhívja a figyelmet, hol nincs tisztaság a világban, vagy a fejekben. Őszinte zene ez. Sokan talán 20. századinak tartják, de nagyon sok jó zenész jön elő most is: hiába változott, fejlődött a technika, az őserő megmaradt.

- Mi a helyzet ezzel a hatvan évvel? Hogy élted meg a szülinapi köszöntést?

- Nagyon megható volt. Rengeteg barátom eljött, akik nekem zenéltek. Egyébként köszönöm, nincs panasz. Örülök, hogy megéltem. Még nem érzem a súlyát, és van bőven feladat. Szerencsére több jó történt velem, mint amit sajnálok. A zene révén megismerkedhettem a filmezéssel, színházzal, sőt a rádiózás világával is. Félelmetes érzés, hogy egykor játszhattam a Jethro Tull előzenekaraként, az viszont csalódás volt, hogy a Sziámival nem tudtunk a BS-ben fellépni, mert épp előtte égett le. Van négy gyerekem, három unokám, sok barátom. Az meg hihetetlenül jó dolog, hogy mikor hajnali fél ötkor a munkahelyemen rakom a kazánt, a város szélén elkezdenek csicseregni a madarak, az egyik rádióállomás meg éppen azt a Sziámi számot nyomja, aminek én írtam a zenéjét.