Rövidhírek
Közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakció
A bérlakásoktól a TOP Plusz pályázatokig
A 2024. évi költségvetés IV. negyedévi módosításáról elhangzott: a februárban elfogadott 48 milliárdos városi büdzsé főösszege 52,747 milliárd forintra emelkedett a nem tervezett állami hozzájárulások, előirányzat módosítások és átcsoportosítások következtében. Az állam az idén is 120 millió forinttal támogatja az uszoda működtetését. Az északi ipari park fejlesztésére pedig 2,9 milliárd forintot állapított meg a kormány.
Németh Gábor, Káldi Dávid és Szilasi Gábor
A közgyűlés módosította az önkormányzati bérlakásokról szóló rendeletét, melynek az volt a célja, hogy 2025. január 1-jétől a jövedelemhatárok 10 százalékos emelésével megőrizzék a szociális lakbérfizetési lehetőséget a rászorult családok számára. A települési támogatásokról és a gyermekvédelmi ellátásokról szóló rendelet módosításának lényege, hogy az egy főre jutó jövedelem megállapításánál nem kell figyelembe venni a gondozó családban élő gyermek árvaellátását. A módosítás célja: a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerből ne szoruljanak ki az enyhe jövedelememelkedéssel érintett, de továbbra is anyagilag rászoruló családok.
A helyben szokásos leg olcsóbb temetés költségének emeléséről – amennyiben ez a VG Kft. Kegyeleti Ágazatának tárgyévi számítása alapján indokolt – a közgyűlés dönt. Ez az összeg 243.000 forintra változik, ami a temetési segély összegének átlagosan 8 százalékos emelkedését is eredményezi, melynek következtében a temetési segély maximálisan adható összege 72.900 forint.
Zalaegerszeg önkormányzata a jelenlegi uniós ciklus TOP Plusz forrásaiból 8,5 milliárd forintot költhet el, melynek keretében a megvalósuló beruházások 100 százalékos támogatottságot élveznek. Ennek részeként többek között az Északi Ipari Parkban infrastrukturális fejlesztést és új csatornaépületet, a konténerterminálhoz kapcsolódó iparterület közművesítését tervezik, valamint az Ady-iskola régi épületszárnyának a felújítására is sor kerülhet.
A TOP Plusz pályázatokra az önkormányzat benyújtotta a támogatási kérelmeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központjaBagodi találkozó Betlehem DáviddalDecember 12-én rendezik meg a XI. Városi Gólyaavató Vetélkedőt -
rovatunk hírei
Közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központjaBagodi találkozó Betlehem DáviddalDecember 12-én rendezik meg a XI. Városi Gólyaavató Vetélkedőt top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Mikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenAszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén