Archivum
Gyenesen volt a torinói lepel másolata
A fergeteges humoráról, derűs életszeretetéről közismertté lett martfűi plébános, Tamási József mutatta be a torinói lepel hiteles másolatának történetét, és mesélte el kedélyes hangulatot teremtve az eredeti, négyszáz éve Torinóban őrzött ereklye históriáját a Gyenesdiási községháza nagytermében.
Minden, amit Krisztus lepléről tudni érdemes
A helyi Szent Ilona Rózsafüzér Társulat, az Egyházközség és a Klubkönyvtár szervezésében tartott rendezvényre nagyon sok érdeklődő volt kíváncsi. Az előadó a lepel egyetlen magyarországi, mérethű, művészi másolatát is bemutatta, melynek eredetijét a katolikus egyház hívei Jézus Krisztus halotti lepeljeként tisztelik.
A Tiszaföldvár-Homok-i Jézus Szíve-templom szentélyének mennyezetére készített egy rendkívül érdekes seccót még a 80-as évek közepén Tamási atya egykori gimnáziumbeli osztálytársa: Dinyés László képzőművész, a torinói lepel szerinti Jézus-arcról. A következő évben elkészítette a lepel mérethű /438x110 cm/ másolatát, a rajta látható lenyomatokkal, elszíneződésekkel.
Tamási József
Ezt a templom egyik oldalfalán helyezték el. Aztán jöttek a látogatók, majd a meghívások. Mint kiderült: mindezidáig 235 helyen tartott a másolat bemutatásával egybekötött előadást. Hazánk kicsiny határain kívül Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban, Németországban, Svédországban, de még Paraguayban is több helyen. A plébános a 2000 éves lepel egészen rendkívüli tulajdonságairól, rejtélyes történetéről, háromdimenziós "képességéről" is részletesen szót ejtett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése