Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg
oktató
A BGE a kutatás-fejlesztésben
Az innovációhoz nemcsak megfelelő környezetre és mérnökökre van szükség, hanem mások mellett közgazdászokra is – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi gazdálkodási karán közel egymilliárd forintból létesített Innovációs és Tudásközpont átadásán.
oktató
Versenyképes tudás, megbecsült diploma
Versenyképes tudás, megbecsült diploma – ezt kínálja a Budapesti Gazdálkodási Egyetem zalaegerszegi gazdálkodási kara, ahol idén ősszel jóval 200 feletti hallgató kezdte meg tanulmányait. A kiváló elhelyezkedési mutatókkal bíró kar képzési kínálatáról dr. Gubán Miklós dékánt kérdeztük.
nézőpont
Utazz, hogy beszéld a nyelvet!
Ha nyelveket akarsz beszélni, ne késlekedj a világ felfedezésével – fogalmazhatnánk meg Szijártó Zsófia, volt kölcseys diák életszemléletét. A Travel, eat, experience with Sofi blog szerzője a BGE zalaegerszegi gazdálkodási karán tartott előadást, arra biztatva a hallgatókat, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból.
oktató
Egykori tanítványai köszöntötték az alapító igazgatót
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte dr. Tóth Endrét, a zalaegerszegi pénzügyi és számviteli főiskola alapító igazgatóját a város vezetése, a BGE zalaegerszegi karának tanárai és az 1971-ben kezdett első évfolyam „öregdiák” hallgatói.
interjú
Bérces Edit kanizsai katarzisa
Bérces Edit először 1987. augusztus 31-én futotta le a két megyei jogú város közötti távot, mellyel két oktatási intézményt, az akkori zalaegerszegi pénzügyi főiskolát és első munkahelyét, a nagykanizsai Batthyány-gimnáziumot kötötte össze. Minden idők legeredményesebb magyar ultramaratoni futója idén augusztus 30-án megismételte ezt, jubileumi futására tanári és sportpályafutásában szerepet játszó személyiségek kísérték el.
320 új főiskolás érkezik a városba
Hamarosan 320 hallgató kezdi meg felsőfokú tanulmányait Zalaegerszegen. A városban működő három felsőoktatási intézmény – a Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kara, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézete, valamint a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara – a ponthatárok kihirdetése után tartott a várossal közösen sajtótájékoztatót.
oktató
Oklevél a senior hallgatóknak
Először adott át elismerő okleveleket senior hallgatóinak a BGE zalaegerszegi gazdálkodási kara, mely alkalomból ugyancsak először hívta össze az ünnepi dékáni tanácsülést. A 2016/17-es tanév őszi és tavaszi félévét 315 hallgató teljesítette, közülük mintegy 200-an vehették át a tanúsítványt.
Újra iskolapadban
Megkezdődött a tavaszi félév a Senior Akadémián a BGE zalaegerszegi gazdálkodási karán, mely kéthetente összesen hat alkalommal számít a szépkorúak figyelmére.
oktató
Kóstolj bele a közgazdász szakmába!
A középiskolások többek között bért kalkuláltak, kamionokat juttattak célba a BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Kara által hetedik alkalommal megrendezett Siker Kulcsa versenyen, melyen olyan mindennapi kérdésre is választ kellett adniuk: mennyit fizetsz négy darab zsemléért, ha darabja 22 forintba kerül?
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
A Padlás (4), Dienes Gyula (1), Polgármesteri Hivatal Díszterme - Hévíz (3), OltóNap (1), Kaszaházi Fesztivál a Gólyadombon (1), Anyagmozgató és szállító rendszerek (4), Ijászpark (3), Ingatlanpiac (3), Gellénházi Nők Egyesülete (1), Robinson Pub & Pizzéria (1), Müller Péter (2), Magyar falu program (24), Navracsics Tibor kormánybiztos (3), Energiagyógyászat (1), Jobbik (4), Helmut List elnök (1), Herkliné Ebedli Gyöngyi, (10), Soós Zoltán BV-pártfogó (1), STERBINSZKY & MYNEA (1), Méhesné Tatár Eszter főépítész (1)