Biztonságtechnika

Az elektronikus biztonsági rendszereket három fő csoportra lehet osztani. Az első csoportba tartoznak a riasztók. Kombinált rendszerek már ezek is, nemcsak néhány mozgásérzékelő alkotja. Külső területek védelmére különféle infra- és mikrohullámú sorompókat, beltérre egyre fejlettebb mozgásérzékelőket, üvegtörés-érzékelőt, nyitásérzékelőt, füstérzékelőt stb. használhatunk. Családi házak esetén fontos lehet, hogy a rendszer két részre osztható legyen, hiszen éjszaka otthon alszunk, de szeretnénk, ha a riasztó ilyenkor is felügyelné a házunkat.

Ezért az egyik rész csak a „héjvédelmet” szolgálja, vagyis az ajtók, ablakok nyitását érzékeli, vagy „függönyérzékelőt”, egyszerűbb sorompót használunk. A másik rész pedig a teljes védelem, amelyet az első rész alkot, kiegészítve néhány csapdával (infra mozgásérzékelővel). Természetesen már az egyszerűbb riasztóközpontok is számítógép segítségével programozhatók, és akár mobiltelefonra, akár valamely diszpécserközpontba képesek átjelezni az eseményeiket.

A második csoportot a megfigyelőrendszerek alkotják. Felépítésük nagyon egyszerű, egy rögzítő számítógépből, valamint kamerákból állnak. Napjainkban egyre nagyobb teret hódítanak az ún. IP-kamerák, amelyeknél már jóval meghaladjuk az analóg kamerák (tv-felbontáshoz kapcsolódó) felbontását. Akár 8–10 MPixel-es képérzékelés is lehetséges. Az analóg rendszereknél az alacsony felbontást optikai ráközelítős (ún. zoomolható) kamerákkal kompenzálják. Ezek általában 10–40x  zoommal, esetenként a tér minden irányába forgó kivitelben, távvezérelhető formában készülnek.

A térfigyelő kamerák egy része általában ilyen „speed-dome” kamera. Hátránya, hogy a lehetőségeit csak akkor tudjuk jól kihasználni, ha egy diszpécser vezérli, valamint elég drága. Mindegyik rendszer (analóg, IP) támogatja, hogy távolról is betekintsünk, akár az interneten keresztül, és a rögzített adatokat vagy az élőképet nézzük. Ezt a betekintést megtehetjük a noteszgépünkről, de  táblaPC-nk, vagy okostelefonunk kijelzőjén is.

A harmadik csoportot a beléptetőrendszerek alkotják. Segítségükkel ajtóink nyitását-zárását vezérelhetjük személyhez kötötten, és a nyitást – mint eseményt tároljuk. Az azonosítás lehet kód alapú (kis billentyűzeten beírva), kártya alapú (plasztikkártya méretű, vagy akár kulcstartó formájú), illetve biometrikus (ujjlenyomat, arcfelismerés). Az ujjlenyomat-azonosítás már néhány tízezer forinttól elérhető, az arcfelismerés még egy nagyságrenddel drágább.

Az ajtózárak skálája is nagyon széles, akár az 500 N erőnek is ellenálló mágneszárról, vagy esetleg az ujjnyi vastag „zárnyelvről” beszélünk.  Ahogy a riasztóközpontoknál és a megfigyelőrendszereknél, úgy itt is a számítógépes kezelőprogram alkotja a rendszer lelkét, ezzel állíthatjuk be az azonosított adatok (kód, kártya, biometrikus) jogosultságát, és ellenőrizhetjük eseményeit. 

A kiépítés sarkalatos kérdése a kábelrendszer. Ez a legproblémásabb rész, de van lehetőség a kábelcsatornázás kikerülésére, hiszen léteznek ezek a rendszerek drót nélküli változatban is. Mindig szem előtt kell tartani, hogy egy kábeleken alapuló rendszer üzembiztonságát meg sem közelíti a rádiós (elemcsere stb. elmulasztása, központi áramellátás megoldása stb.).

Sohasem feledkezhetünk meg arról, hogy a kiépített riasztórendszer, kamerás megfigyelő és beléptető SEM tudja megakadályozni a betörést, de legalább azonnal értesülünk róla, megzavarjuk a tettest, intézkedhetünk (hívhatjuk a rendőrséget), és ideális esetben még a kamerák segítségével a rablót is elfoghatják.