Archivum
A víz világnapja
Rajz, fotó, irodalom, képzőművészet, tájékozódási futás, tesztfeladatok, szerelvény-bemutató, üzemlátogatás, kiállítás, játszóház, ... csak néhány a címszavak közül, ami mind a Zalavíz Zrt. idei víz világnapi programjait jellemezte. Több mint 400 beérkezett pályamunka, a programokon összesen több mint 1500 résztvevő fémjelezte a rendezvények sikerét.
A jövő generációk környezettudatos nevelésének jegyében
Lassan két évtizede annak, hogy az ENSZ javaslatára minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját. Célja, hogy felhívja a figyelmet az élet számára nélkülözhetetlen elemre, így tudatosítva bennünk, hogy ne vegyük természetesnek és magától értetődőnek a csapból folyó ivóvizet, és hogy tudatosan törekedjünk vizeink védelmére.

Minden évben más és más öszszefüggésre rámutatva az idei év kiemelt témája: „Víz a városokért” – kezdte beszédét Bein György, a Zalavíz Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója a Zalavíz Zrt. ivóvízüzemében március 22-én rendezett megemlékezésen. – Ahhoz, hogy a jövőben is mindenkinek jusson tiszta ivóvíz, hogy megmaradhassanak a folyók és tavak, erőfeszítéseket kell tennünk vizeink megóvásáért, állapotuk javításáért.
Becsülnünk és óvnunk kell tehát a vízvagyont. Örömömre szolgál, hogy a környezettudatos gondolkodás hazánkban is egyre népszerűbb, különösen az ifjú nemzedékek körében. Ezért szervezi programjait évről évre a Zalavíz Zrt. a gyerekek részére. Mivel az ellátási területünk falvaiban élő ovisokat, iskolásokat is aktívan bevontuk a rendezvényeinkbe, eltérve az ENSZ jelmondatától, programjainkat „A víz a környezetünkben” címmel hirdettük meg.
A zalaegerszegi székhelyű, Zala megye 124 településén szolgáltató Zalavíz Zrt. 2002 óta szervez víz világnapi vetélkedőket, amelyeknek az elmúlt években már internetes elődöntői is voltak. Az idei évben a vetélkedő helyett hagyományteremtő céllal tájékozódási futást rendeztek március 18-án a Gébárti-tónál. A verseny során tesztkérdések formájában a gyerekek elméleti felkészültségét is mérték, így ötvözve a vetélkedőt az egészséges életmódhoz tartozó futással.

Itt az első helyet az Öveges ÁMK csapata szerezte meg. A március 22-23-án megrendezett nyílt napok keretében több mint 1200 gyerek vett részt üzemlátogatáson, ahol a víztisztítómű bejárása mellett előadással, munkagép-, szerelvény-, laboratóriumi és munkaruha-bemutatóval, játszóházzal is várták a gyerekeket.
A társaság idén is meghirdette víz világnapi rajz-, fotó-, irodalmi és képzőművészeti pályázatát, amelynek alkotásait a nyílt napok keretében a kiállításon megtekinthették az érdeklődők. A legsikeresebb alkotások készítői a megemlékezés keretében Bein Györgytől és Arnhoffer András műszaki igazgatótól vehették át az okleveleket és a jutalmakat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáter