Archivum
Hogyan kíméljük bolygónkat?
Nem szükséges villanyfénynél tévét nézni, megteszi egy gyertya is. De környezetünket kímélhetjük úgyis, hogy nem folyatjuk a vizet folyamatosan, amikor fürdünk, vagy csak hetente egyszer megyünk vásárolni autóval – mondja Tóth Patrícia. A sárhidai Némethy Miklós Általános Iskola negyedikes tanulója lelkesen magyarázza alkotásait, melyeket az intézmény által Ne pazarolj! címmel meghirdetett rajzpályázatra készített.
Környezetvédelmi témanap a sárhidai iskolában
A sárhidai iskola alsó tagozattal működik, a gyermekek egy összevont osztályban tanulnak. Az anyaintézmény a Göcsej Kapuja Bak ÁMK, mely a Környezet és Energia Operatív Program kiírásán 3,2 millió forint támogatásban részesült az elmúlt évben. A projekt a tudatos környezeti magatartásra nevelést szolgálja mindkét intézményben.
A diákok a környezetvédelem, a természetvédelem, a környezetszennyezés és a klímaváltozás alapvető kérdéseivel ismerkednek meg a rendezvényeken, melyeken konkrét, kézzel fogható ötleteket kapnak ahhoz, hogy személy szerint mit tudnak tenni a Föld életét befolyásoló káros tényezők ellen.
A sárhidai iskola adott otthont a harmadik témanapnak, melyen a gyerekek maguk is ötletekkel álltak elő, hogy hogyan lehet felhagyni a pazarló életmóddal a fogyasztást csökkentve. Nagy érdeklődéssel töltötték ki a tesztet, mely az ökológiai lábnyom kiszámításáról „szólt”.
– Az ökológiai lábnyom területegységekben határozza meg, hogy életmódunk fenntartása mekkora terhet jelent a bolygónkra nézve – magyarázta a teszt lényegét Garamvölgyi György, a Göcsej Kapuja Bak ÁMK igazgatója. A gyerekek többsége 350–550 közötti pontszámot ért el, ami 6–7,8 hektár ökológiai lábnyomot jelent. Ez egy közepes érték, ami arra figyelmeztet, hogy lehet ezen még javítani. Például úgy, hogy kevesebb húst eszünk.

A témanapon a zalaegerszegi „Viruló Kert” Egyesület jóvoltából a gyerekek bio vegetáriánus ételeket és italokat kóstolhattak meg. Garamvölgyi György megkérdezte tőlük: vajon hogyan tudjuk környezetünket óvni táplálkozásunkkal? Hogy több zöldséget és kevesebb húst eszünk – érkezett a válasz.
Míg az egyik csoport a teszt kitöltésével foglalatoskodott, addig a másik csoportban hulladékokból – pet-palackokból, tejfölöspoharakból, sajtosdobozokból – készítettek a gyerekek használati tárgyakat. Nagy érdeklődéssel vetették bele magukat a kézműves tevékenységbe, egymás munkáját is segítve. A foglalkozást két kolléganőjével együtt Pete Istvánné tagintézmény-vezető vezette.
Elmondta, az elmúlt tanévtől kezdődően művészetek tantárgyat is oktatnak a kis iskolában, melynek tantervét pedagógusok dolgozták ki. Ennek keretében tánc, ének, drámapedagógia és a színjátszás alapjaival ismerkednek a gyerekek. Tavaly részt vettek a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozón, ahol a Ludas Matyi produkciójuk ezüst minősítést kapott. Az idei tanévben a Kis kakas gyémánt félkrajcárja című magyar népmese verses változatát állítják színpadra.
– Nagyon jó megtapasztalni, hogy a gyerekek milyen fogékonyak a projekt témájára, melynek egyik fontos üzenete az: mit tehetünk környezetünk, bolygónk védelme érdekében életmódunk megváltoztatásával. Ezek a közös programok erősítik a két intézmény gyerekei közötti barátságot, ami számomra szintén nagy öröm – hangsúlyozta a tagintézmény-vezető.
„KEOP-6.1.0/A/09-2010-0001 A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampány a Göcsej Kapujában” nevet viseli a projekt, melyet Vargáné Molnár Adél németszakos pedagógus készített. Elmondta, korcsoportonként tartják a foglalkozásokat az iskolákban, melyeken a túlfogyasztással, a klímaváltozással, a környezetszennyezéssel illetve -védelemmel kapcsolatos filmeket, internetes honlapokat tekintettek meg a gyerekek, akik kötetlen beszélgetés formájában saját véleményt is alkottak a látottakról.

Sárhidán Ne pazarolj! címmel rajzpályázatot hirdettek meg, a kiállított művekre közönségszavazatokat is várnak. Értékes jutalmakat kapnak a gyerekek, egyebek mellett a témával foglalkozó könyveket és minőségi rajzeszközöket.
Március 22-én tartják a negyedik témanapot a baki általános iskola alsós diákjainak, az ötödik témanapon a partneri kapcsolatokat építve pedig vendégül látják a gellénházi iskola 5-6. osztályosait Sárhidán egy hasonló tartalmú környezetvédelmi napon.
A gyerekek érthető módon lelkesen beszéltek a várható ajándékokról, de rajzaikat is szívesen mutatták meg. Kása Máté és Borda Barbara is a villannyal való pazarlást ábrázolta, mint mondták: a tudatos ember nem pazarolja feleslegesen az áramot.
– Örömünkre szolgál a gyerekek érdeklődése, gondolkodása a környezet megkímélésével és az egyéni felelősségvállalással kapcsolatban. Úgy vélem, ez a projekt egy magvetés. Bízom abban, hogy a gyerekek a most megismert viselkedésminták szerint cselekednek majd mindennapi életük során – értékelt Garamvölgyi György igazgató.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel