Bábjáték a kukorica között

János vitéz a Griff bábszínházban

Tömöry Péter bábszínpadra írt zenés mesejátéka azonban a tradíciókövetés ellenére nagyon is modern, vagyis inkább mai darab. A dramaturgia Petőfi verselésén, valamint a népdalok és a népmesék világán alapul, a Pinczés István által rendezett bábjáték ugyanakkor mégsem csúszik el egyfajta túlzó népieskedés felé. Bepillantást nyújt a nézőknek/gyerekeknek a paraszti élet mindennapjaiba (tengerihántás), a huszárok életébe, ám a lényeg a kalandon, a tanulságokon és magán a csodán van. Nem véletlenül kapta a színpadi adaptáció a „Kukorica Jancsi csodálatos kalandjai és boldogulása” alcímet.

A történetben pedig – a cselekményen átívelő szimbólumként – tényleg végig jelen van a kukorica (csutkástól és szemestől egyaránt) meg a boszorkányok, mint a gonosz mostoha (B. Szolnok Ágnes) örökké figyelő és tettre kész segítői. Jancsi (Szilinyi Arnold), akit gyermekkorában a kukorica között leltek meg, sosem felejti el, hogy honnan jött, mint ahogy sosem felejti el Iluskáját (Megyesi Anna) sem. Bárhová is sodorja az élet, mindig hűséges, becsületes, bátor és szerény marad.

Nem száll a fejébe a dicsőség, mikor János vitéz lesz a neve, s nemet tud mondani a francia királynak (Balázs László), mikor az lányát (Benkő Zsuzsa), s trónját kínálja neki. Kukorica Jancsi sarkában folyamatosan ott jár a gonosz, és útja során sok szenvedés, megpróbáltatás éri, mégis kitart amellett, hogy halottnak hitt Iluskájával még boldog lesz egyszer. Ha máshol nem, hát a Tündérországban bizonyosan.

Petőfi műve szerkezetileg két részre osztható, hiszen Jancsi hazatéréséig (amikor megtudja, hogy szerelme halott) a történet – bár érezzük meseszerűségét – kevéssé szürreális. A csodákkal, képzeletbeli tájakkal, népmesékre jellemző kemény próbatételekkel és különös lényekkel átszőtt kalandos út, csak ez után kezdődik. A Griff Bábszínház előadásán ezt a kettősséget kevésbé érezni, ám ez egyáltalán nem hátrány. A varázslat – köszönhetően a boszorkányoknak – az első perctől kezdve jelen van. Az elvonatkoztatás, a hagyományápolás, a játékosság és a humor együtt alkot harmonikus egységet.

A már említett modern szemlélet pedig nem másban, mint magában a díszletben és a bábokban (na meg az ezekkel való játékban) jelenik meg nagyon hangsúlyosan. Tihanyi Ildikó báb-, díszlet- és jelmeztervező jóvoltából tréfás, ötletes, karakteres figurákat és káprázatos helyszíneket láthatunk. A rendező pedig gondoskodott arról, hogy pörgős cselekménnyel, gyorsan átalakuló, ám mégis állandó (kukoricacsutka és -cső) díszletekkel végig igalomban tartsa a nézőt.

Annál is inkább, mert a játéktér benyúlik a nézőtérre is, így a szereplők – akik időről időre bábból élő emberré alakulnak – hol előttünk, hol mellettünk, néha meg a fejünk felett játszanak.
Kukorica Jancsi csodálatos utazása végül olyan jól sikerül, hogy mindannyian Tündérország lakói leszünk, és boldogon élünk, anélkül, hogy meghalnánk.