2024.12.18., szerda - AugusztaZalaegerszeg időjárása

Archivum

A hétvégén Mézfesztivál

2013. november 29. péntek, 18:07
Címkék:

Nyalánkság, ambrózia, egészség forrása - számos jelzővel szokás illetni a mézet, melyet már az ókorban is fontos erősítő, roboráló szerként ismertek.

A hétvégén X. alkalommal kerül megrendezésre Zalaegerszegen a Mézfesztivál, öt zalai méhészeti egyesület közreműködésével. Ezúttal új helyszínen - az Arany Bárány Szálloda télikertjében - várják a vásárolni és kóstolni vágyókat. Az elmúlt évtizedben a Keresztury VMK adott otthon a találkozónak, így külön köszöntötték Molnár Árpád szervezőt,valamint megköszönték az esemény egykori elindítójának, a VMK volt igazgatójának, Garamvölgyi Györgynek a munkáját.

mezfeszt 1

A délutáni megnyitón a főszervező Söjtör és Térsége Méhészeti Egysület köszöntőjével, valamint néptáncbemutatóval kezdődött a program, majd Gyutai Csaba polgármester is felszólat a mézfogyasztás jótékony hatásai mellett.

mezfeszt 2

A rendezvény alatt számos helyi méhész portékáját lehet megkóstolni és megvásárolni, de kiállítás is várja a látogatókat.

mezfeszt 3

(A rendezvény helyszínét a söröző felől lehet megközelíteni.)

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK