Vezető hírek
Megújul az iskola a gyerekek örömére
Rekonstrukció a Liszt Ferenc Általános Iskolában
Galbavy Zoltán, Winklerné Fehér Lívia, Balaicz Zoltán, Vigh László és Molnár Katalin, a zalaegerszegi tankerület gazdasági igazgató-helyettese
Az önkormányzat bár nem fenntartó, de egyáltalán nem mindegy számára, milyen állapotban vannak az intézmények. Ezért 2014 őszén valamennyi óvodát, bölcsődét és iskolát érintő felújítási programba kezdtek, amelynek végrehajtása jól halad, hangsúlyozta Balaicz Zoltán polgármester a sajtótájékoztatón. Mint mondta, a 2019-es önkormányzati választások után elfogadott polgármesteri programjában konkrét ígéretként szerepelt a Dózsa-, a Petőfi- és a Liszt-iskola felújítása a városi TOP-program keretéből. A Liszt-iskolára az eredetileg tervezett összeget felemelték 270 millió forintra, de ez sem bizonyult elegendőnek. A kormánytól 62,5 millió forint pluszforrást kaptak, amit az önkormányzat 2,5 millióval egészített ki, így összesen 335 millió forintot fordíthatnak a nagy múltú oktatási intézmény energetikai korszerűsítésére. A polgármester jelezte, hogy a Dózsa-iskola rekonstrukciója is elkezdődött már 318 millió forintból. A Petőfi-iskolára 340 milliót szánnak. Ha az irányítóhatóság ennek is zöld utat ad, akkor a három általános iskola felújítására összesen 994 milliót, majdnem 1 milliárd forintot költhetnek.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy hamarosan újabb jó hírekről tudnak beszámolni. Mint fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnökkel való megbeszélés eredményeképpen további tíz milliárd forintok érkezhetnek Zalaegerszegre, amelyből minden álmot meg tudnak valósítani.
Galbavy Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője felidézte, hogy 2007-től milyen munkálatok történtek a Liszt-iskolában, megemlítve többek között a kazáncserét, az ablakok részleges cseréjét, a szabadtéri színpad és a vizesblokkok felújítását. Így érkeztek el 2016-hoz, előkészítve a beruházást, mely során kicserélik az összes nyílászárót, szigetelik a homlokzatot, korszerűsítik a világítást, valamint átépítik a fűtési rendszert megújuló energiaforrás felhasználásával. Az akadálymentesség több szempontból is érvényesül, hiszen ezt az igényt kielégítő öltöző és fürdő létesül a földszinten. Az épület elé parkolót és új rámpát alakítanak ki, a főbejárat akadálymentes megközelítése érdekében.
A Liszt Ferenc Általános Iskolában négy hónappal ezelőtt adták át a műfüves focipályát a gyerekeknek, akik most a „suli” teljes megújulásának örülhetnek. Winklerné Fehér Lívia tagintézmény-vezető köszönetét fejezte ki a város vezetőinek az átfogó rekonstrukcióért. Mint mondta, a következő hónapok ennek örömében telhetnek el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban