Vezető hírek
Zöld könyvtári esték, gyógynövényekkel
A szervezet öngyógyító képességét sarkallják
László Ildikó gyógy- és fűszernövény termesztő tartott előadást a legismertebb gyógynövényekről, saját tapasztalatokon alapuló jótanácsokkal kiegészítve. Néhány szárított növényt is hozott magával, amit tapintani, szagolni lehetett, illetve csalán, citromfű és levendula teát kóstolhattak a jelenlévők. Valamint témába vágó könyvajánlás is volt az asztalon.
A gyógynövények egyik csoportja egyben fűszernövényként is használatos a konyhában, ezekre külön kitért előadása kapcsán. Bár ez a felhasználási mód ma kevésbé gyakori, mint nagyanyáink idejében, el is szoktunk eme jellegzetes ízvilágtól, mégis a jobb emésztés és a változatosság érdekében lépéseként vissza lehet ezeket vinni az ételekbe. Szintén elszoktunk az alapízek közül a keserűtől, ami szintén hátrányosan érinti az emésztőrendszert. Amennyiben az egészségünk elég fontos, a cél érdekében ezt az ízt is érdemes kóstolgatni. Például a sokmindere gyógyírt hozó ezerjófűvel.
- Fűszerezéssel megelőzhetők a betegségek. Ne a készen kapható ételízesítőket használjuk, hanem például kakukkfűvet, rozmaringot, orvosi zsályát. Ez utóbbi a zsíros ételek emésztését segíti. Ha viszont gyógynövényként szeretnénk hasznosítani, akkor baktériumölő hatása főleg a torok-, fogíny-, gégegyulladások esetén ajánlható. A gyógynövények nem tüneteket nyomnak el, hanem a szervezet öngyógyító képességét sarkallják jobb működésre– mondta László Ildikó. Majd lapunk kérdésére válaszolva hozzátette, mindig is érdekelték a gyógynövények. Ezt a hozzáállást a nagymamájától látta, aki a hétköznapi életben gyakorlati példákat mutatott számára ezen tudományból. – A gyógynövények megbecsültsége mostanában nő, a felhasználásuk egyre terjed. Nagyon sok kutatást folytatnak ezzel kapcsolatban. A természet okos, jobban tudja, mint mi, hogy mit mivel lehet gyógyítani.
- Kezdőknek, akik a különböző „ízű” típusú filteres teák mellett/helyett kipróbálnának valami natúrt, mit javasol?
- A bodzát nagyon sokan kedvelik, finom ízű a fehér akácvirág is. Hallgassunk a testünk jelzéseire, azzal kapcsolatban milyen gyógyteát fogyasszunk. Nagyon egyéni minden ember és egyéni oka lehet, ha egy növényt szívesen fogyaszt vagy éppen elutasít és ez akár életkoronként változhat. Ezt jó figyelembe venni.
- Aki kertészkedik és szeretne saját gyógynövényt a kertjében, mit ültessen?
- A levendula, a bíborkasvirág és a kakukkfű szerintem jó választás, mert a mostani szárazabb klímát is bírják, a növények pedig sokoldalúan felhasználhatók.
- Önnek melyek a kedvenc gyógynövényei?
- Mindig az aktuális. Egész évben frissen vagy szárított állapotban, szeretettel fogyasztom őket. De a zsályát és a levendulát használom a leggyakrabban.
Jasztrab Isvánné könyvtáros, a fent nevezett program felelőse elmondta: a Zöld könyvtári esték következő állomása a József Attila Tagkönyvtárban lesz, majd pedig a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, de bevonják a „zöldítő ismeretterjesztésbe” a kistelepülési könyvtárakat is. Mindezekről a könyvtárak honlapján lehet tájékozódni, illetve a már lezajlott programokról visszatekintőt olvasni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel