Vezető hírek
Párbeszéd a környezetünk védelméről
Cél a 2050-es klímasemlegesség
Gecse Péter. Steiner Attila, Vigh László és dr. Németh István
Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az egyetemen tartott előadásában kiemelte, hogy kormány által szeptemberben törvénybe foglalt 2050-es klímasemlegességi cél elérésében fontos szerep jut a fiataloknak is. Hallgatói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az elektromos közlekedést nem tartják kizárólagos megoldásnak. Úgy vélekedett, hogy kisebb járművek és távolságok esetén az elektromos lesz a nyerő, a hidrogén meghajtás pedig a nehezebb járművek és nagyobb távolságnál jöhet szóba. A belsőégésű motoroknál a kevesebb káros anyagot kibocsátó szintetikus üzemanyagok jelenthetik majd a jövőt. Az államtitkár a klímacélok elérése érdekében fontosnak nevezte, hogy lakossági szinten is növekedjen a megújulóenergia-termelés. A kormány ezért december 6-ával 200 milliárd forintos keretösszeggel napelem-telepítő pályázatot indít a lakosság körében. A száz százalékos támogatottságú pályázattal az átlag alatti jövedelemszinttel rendelkezők élhetnek. Pályázhatnak csak napelem-telepítésre, illetve egy komplex csomagra, ami a napelem-telepítés mellett egy akkumulátort valamint fűtéskorszerűsítést is tartalmaz. Az elsővel mintegy 3 millió, míg második lehetőséggel több mint 10 millió forintos támogatáshoz juthatnak a családi házakban illetve a legfeljebb hat lakásos társasházakban élők.
Dr. Németh István, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ vezetője azt hangsúlyozta, hogy intézményük Magyarország egyik legzöldebb kampusza. A kollégiumban esővízzel öblítik a wc-ket, saját kúttal rendelkeznek, a villamos energiát pedig a tároló helyiségek tetején lévő napelemekből biztosítják.
A HUMDA Zöld Busz Demonstrációs Mintaprojekt „e-ULTIMATE” program járműipari tesztpálya fogadóépületében tartott rendezvényén az államtitkár elmondta, hogy Magyarországon jelenleg 2900 busz közlekedik, amelyből 2800 a 25 ezer főnél nagyobb lakosú városokban. A klímavédelem és a fenntarthatóság jegyében a kormány akcióprogramot hirdetett, amelyben hazai és uniós támogatásokból 1100 elektromos buszt tervez forgalomba állítani, lecserélve az elöregedett járműveket.
Steiner Attila a búslakpusztai hulladéklerakóban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kormány a kommunális és szelektív hulladékok gyűjtésében és hasznosításában egységes kezelési rendszert kíván bevezetni. A lakosság érzékenyítése érdekében ismét meghirdették az országos TeSzedd programot, illetve idén is csatlakoztak a november utolsó hetében zajló európai hulladékgyűjtési héthez.
Vigh László országgyűlési képviselő, a járműipari tesztpálya miniszteri biztosa a klímavédelem kapcsán a közösségi közlekedés igénybevételének fontosságát emelte ki. Mint mondta, Zalaegerszegen az elmúlt években jelentősen megnövekedett a járműforgalom, ami az agglomerációval együtt 50 ezer autót jelent napi szinten. Ez óriási terhet ró a városra az utak és parkolók felújítása, fejlesztése tekintetében. A város közlekedését egyúttal zöldebbé és biztonságosabbá kívánják tenni; ezért építenek kerékpárutakat, illetve létesítenek okos zebrákat.
Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy a város önkormányzata kiemelt témaként kezeli a klíma- és környezetvédelmet. Ezért tartja fontosnak a kormányzat által támogatott programokat, mint a Tisztítsuk meg az országot! projektet, amelyhez magánszemélyek, civil szervezetek, gazdasági társaságok és településrészi önkormányzatok is csatlakoztak. A város klímavédelmi stratégiája részeként nagyszabású fásítási akciót indítottak, amelyben az eredeti számokat jóval meghaladva már 9 ezer fát ültettek el. Ez azt bizonyítja, hogy a városlakóknak és az itt működő cégeknek fontos az a környezet, amelyben élnek, tevékenykednek. Mint mondta, a szemléletformálás mellett fejlesztések is szükségesek. A búslakpusztai hulladéklerakóban nemrég automatikus hulladékválogató rendszert állítottak üzembe. Emellett bővítik a lerakót, és egy új hulladéktárolót is építenek. Fontos cél az intézmények fenntartási költségének csökkentése megújuló energiaforrások felhasználásával. A klímaterv elemeként ugyanígy az elektromobilitás elterjesztése. 2021-ben 11 elektromos busz beszerzése várható, mondta az alpolgármester.
A zalaegerszegi lakosok számára már nem ismeretlen milyen egy elektromos buszon utazni. A tavaszi akció után, most egy magyar tervezésű, Székesfehérváron gyártott Ikarus 120e elektromos buszt tesztelhetnek december 3-ig. A környezetünk védelméről program keretében pedig elmondhatják véleményüket az illegális hulladéklerakók felszámolásáról, a megújuló energia népszerűsítéséről vagy a zöldenergia közlekedésben való használatáról www.zold.kormany.hu weboldalon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban