Vezető hírek
A hóvirág az év vadvirága
Egyre több növényt és állatot választanak meg az év kiemeltjének. A legrégibb a sorban az év madara kategória (1979 óta), a vadvirágokat pedig hét éve szavaztatják meg a laikus közönséggel a szakemberek által kijelölt három növény közül. Az idén a liliomfélékhez tartozó hóvirág „vitte el a pálmát”. A 2005 óta védettséget élvező növénynek számos népi neve van, így becézték többek között árvavirágnak, fehér tavaszikának, hócseppnek, hagymás fehér violának, Gergely-napi virágnak, hóízvirágnak, kacsabirinek, kígyóhagymának, szunnyadónak. Hivatalosan használatos nevét Benkő József erdélyi tudós adta az 1783-ban megjelent A növények nevezéktana könyvében (a tudós alkalmazta először magyar nyelven a növények és állatok kettős nevezéktanát, összegyűjtötte a népi elnevezéseket, új fajneveket alkotott).
A kikeleti szunnyadó
A hóvirág megjelenésére időjárástól függően akár január közepétől is lehet számítani, jellemzően azonban február – márciusban virágzik. Látásból mindenki ismeri, van egy őshonos és számos kerti változata, s a vadvirág megőrző génbankba éppen egy zalai példány került. Mindezekről kérdeztük a szakértőt, dr. Illyés Zoltán biológust.
- Sokan azt hiszik csak egyfajta hóvirág van. Magyarországon vadon élő, őshonos valóban csak egy van, ez a Kikeleti hóvirág. A kertben azonban számos változata lehet, leginkább a Hollandiában nevelt, de Ukrajnában őshonos Pompás hóvirág. A két fajta jól megvan egymás mellett, a termesztett nem szorítja ki az őshonost, és csak ez utóbbi védett. A termesztett változat még nem honosodott meg, bár kikerülhetett a természetbe, de összetartó populációt ott nem alkot – mondta a szakember.
- Miért lett védett a növény?
- Jelentős volt a gyűjtése, akár a hagymák kiásása is, mely tönkretette az élőhelyét. Illetve mivel jellemzően a nagyvirágú, szép példányokat szedték le genetikailag leromlott a növény, azaz a kisvirágúak maradtak meg és ezt a tulajdonság egyre erősebbé vált.
- A vadvirág génbankba Ön is gyűjtött be példányt.
- Aggteleken van egy passzív vadvirág bank, melyet vésztartaléknak szántak. Ez egy hosszú távú tárolást biztosító génbank, nemzeti projekt alapján. Éppen mostanában lett díjazott ez a projekt – jegyezte meg Illyés Zoltán – Ebbe 2014-ben gyűjtöttem Kikeleti hóvirágot Zalaszentlőrincről, illetve tőzikét Botfáról és orchideát Zalaegerszeg környékéről. Érdekes szakmai kérdés volt, hogy mennyi az a magmennyiség, amit tárolni kell adott fajból. A hóvirágnak toktermése van, három rekeszű. Nem igazán szokott feltűnni, pedig sokáig megvan, földre hajolva. A mag fehér színű és érdekesség, hogy van rajta egy olajos szövetdarab, mely csalogatja a hangyákat és aztán ők terjesztik el a magokat A megporzásban pedig a poszméhek vesznek részt, mivel a háziméhek ilyenkor még nem túl aktívak. Tehát a hóvirágon keresztül a vadon élő méhek is jól megfigyelhetők. A hóvirág szaporodásában ez a megporzás a jelentős, nem a hagymás osztódás. Viszont, hogy ilyen korán virágzik, az a hagymának köszönhető, hiszen előző évről tárolja a tápanyagot és gyorsan virágba tud borulni. Ehhez azonban az kell, hogy elvirágzás után ne kaszálják le egyből, hogy a hagyma tudjon ismét töltekezni.
Erről a hagymáról azonban tudni kell, hogy mérgező. A növény maga pedig olyan drogot tartalmaz, mely az Alzheimer – kór kezelésében használatos. Illyés Zoltán elmondta még, a virág UV tartalma alacsony, ezért a rovarok számára mintegy fekete folt tűnik ki a havas háttérből. A mi szemünk viszont hófehérnek látja. Innét is ered, hogy nemcsak a remény, de a tisztaság jelképe is. A keresztény ábrázolásokban jellemzően Máriához köthető, s állítólag a Paradicsomból kiűzött emberpár vigasztalója is volt. Virágnyelven pedig azt üzeni, örüljünk a jelennek, a jövőnek, a szomorú múltnak pedig ne engedjünk helyet.
A magyar eredetű Hóvirág keresztnevű hölgyeket pedig március 21-én és április 3-án lehet köszönteni, akár, de csak saját kertből szedett pompás hóvirággal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Új szervezésben a zalaegerszegi 24 órás úszógálaZakály Viktória íróval találkoztakLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanPro Cultura Keszthely díjjal tüntették ki Dr. Müller Róbert régész-muzeológustBognár Szabolcs Zala megye legeredményesebb Diákolimpia® testnevelője díjat nyertNyílt napot tartottak a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi KözpontjábanÚj korszakot nyitott Zalaegerszegen a Magyar Honvédség toborzóirodájaFolk-divatbemutató és díjazások a kultúra napjánEkler László természetfotói a Liszt-iskolábanVeszeli Lajos balatoni tájképei Zalaegerszegen top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban