Vezető hírek
Hivatalosan is vízre tették a sárkányhajót
Vigh László, dr. Vadvári Tibor és Várnai Tibor
A Gébárti-tónál tartott tájékoztatón dr. Vadvári Tibor alpolgármester felidézte, hogy a város 16,8 milliárd forintos TOP-forrást használhat fel, amelyből orvosi rendelők és szociális intézmények felújítása, az ipari park bővítése, valamint a tavat érintve kerékpárút építése valósult meg többek között. A TOP-program része A helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen című projekt, amelynek több eleme a sporthoz kötődik. Az Aktív Zalaegerszeg 12 állomásos programsorozat ezek egyike, melynek megvalósításában a város stratégiai partnere a 2017-ben alakult Zalaegerszegi Kajak-Kenu Sárkányhajó Egyesület. A projekt keretében eszközbeszerzésre is pályáztak, melynek eredményeként 2,4 millió forintból sikerült megvásárolni a 10 személyes sárkányhajót és a hozzá tartozó 10 evezőt és 12 mentőmellényt.
Az alpolgármester kiemelte, hogy az egyesülettel való együttműködés a vízi sportok megismerését és kipróbálását is lehető teszi mind a fiatal, mind pedig az idősebb korosztály számára. Ebben a Kajak-Kenu Szövetség is fantáziát lát, amely egy évvel ezelőtt öltözőkonténereket telepített a tó partjára az egyesület számára. Az alpolgármester beszélt arról is, hogy a TOP-összegek felhasználásával folytatni kívánják a Gébárti-tó környezetének fejlesztését. Támogatási kérelmet adtak be, hogy a Gébárt 2-es projektben további utakat, sétányokat, játszótereket létesíthessenek, és a Fehér Hattyú büfé helyén egy új vendéglátó egységet építhessenek.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt emelte ki, hogy a kajak-kenu egyesülettel egy új sportág, valamint a szabadidő hasznos eltöltésének újabb lehetősége jelenik meg a Gébárti-tavon. A gyerekek minél kisebb korban megszerethetik a vizet, a kajak-kenut. Olyan sportolókká válhatnak, akikre a város és a megye büszke lehet.
Várnai Tibor, a Zalaegerszegi Kajak-Kenu Sárkányhajó Egyesület elnöke elmondta, hogy a projektben 2021-22-re tervezett programot a szövetség által támogatott Sulisárkány programmal egészítik ki. Ebben felső tagozatos diákok valamint főiskolás és egyetemi hallgatók számára szerveznek majd helyi versenyeket közösségépítő jelleggel. Kiemelte: miután képviselik a versenysportot is, az új sárkányhajóval sorozatban tíz aranyérmet kívánnak nyerni.
Stempin Zoltán, a sárkányhajó szakág vezetője úgy vélekedett, hogy a járványhelyzet miatt a szabadban végezhető sportok egyre népszerűbbé válnak a beltérikkel szemben. A kajak-kenu melletti legfontosabb érv azonban a természettel való harmónia, amit az ember csónakban evezve egy csapatban, egy közösségben élhet meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Látványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban