Vezető hírek
Zalaegerszegről is előadás készül
A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a városházán. Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta: a repertoárt elnézve a Kvártélyház idén is vidám, szórakoztató, ám igényes darabokkal készül a szezonra. A ZA-KO előadásai pedig az alternatív műfaj kedvelőinek ígérnek különleges színházi élményt. Az eddigi sikerekből az látszik, hogy jó ötlet volt tizenegy évvel ezelőtt a belvárosba költöztetni a nyári színházat. Annál is inkább, mert a Kvártélyház udvara meghitt közeget jelent. Remélhetőleg az épület hamarosan megújul, így még hangulatosabbá válik majd a közösségi tér.
Indul a Kvártélyház Nyár és a ZA-KO
Gáspár Anna a Manna Egyesület elnöke a július elsejével induló V. ZA-KO művészeti fesztivál programjairól elmondta: idén először nemcsak kész kortárs produkciókkal érkeznek, hanem lesz két olyan darab, amit Zalaegerszegen mutatnak be. Az egyik mindjárt a július 1.-i nyitóelőadás, ami egy Shakespeare adaptáció lesz. A Két Verona Kft. című zenés vígjáték azon túl, hogy egy kacifántos szerelmi történet, azt a kérdést is boncolgatja, hogy mit jelent elvágyódni, külföldön lakni és hogy hol a helyünk Európában.
Július 8-án pedig Mindenki Egerszegre! címmel egy különös, kifejezetten Zalaegerszegre íródott és a helyiekről szóló, megismételhetetlen kortörténetet láthatnak a nézők. A K2 színházi társulat fiatal tagjai már július elején a városba érkeznek, ahol néhány nap alatt igyekeznek minél többet megtudni az itt élőkről és a város múltjáról. Ezt építik be majd az előadásba, melynek során egerszegi sztorik, alakok, emlékek elevenednek meg.
A Kvártélyház Nyár előadásaival kapcsolatban Tompa Gábor ügyvezető úgy tájékoztatott: július végétől indulnak az előadások. Idén két darabot, a Csárdáskirálynő című népszerű nagyoperettet, és a Lovagias ügy című zenés vígjátékot láthatja a közönség. A Csárdáskirálynő korábban már műsoron volt, ennek most egy rövidebb, felújított változata kerül színre. A Lovagias ügy egy új előadás lesz, melynek próbái július 3-án indulnak. A kedves, tréfás szerelmi történet alapjául az azonos című Hunyadi Sándor novella szolgált, melyből film is készült. Ezt később Verebes István dolgozta át színpadra. A darab most Tompagábor Kornél rendezésében kerül a Kvártélyház színpadára. A főbb szerepekben Szakály Aurélt, Debrei Zsuzsannát, Czegő Terézt, Bot Gábort, Hertelendy Attilát, Szabó Noémit és György Jánost láthatjuk. A premierre július 28-án kerül sor.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Megnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központja -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenAszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén