2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Változatos mesekínálat, szakmai sikerek

2019. május 30. csütörtök, 19:48
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Sok munkával, ám zökkenőmentesen telt az idei évad a Griff Bábszínházban. A társulat több mint 300 előadást játszott, a bérletesek száma 4800-ra emelkedett és összesen 36 ezer néző látta a produkcióikat.

A bábszínház a napokban tartotta évadzáró társulati ülését, melyen részt vett Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester is. A fenti adatokat Szűcs István igazgató osztotta meg a hallgatósággal a 2018/19-es évadot értékelve. Kiemelte: öt bérletes előadásuk volt idén, illetve két babaszínházi produkcióval is várták a közönséget. Változatos volt a kínálat, hiszen többek között népmesét (A varázskert), klasszikus történetet (Moha és Páfrány) és modern, kalandos meséket (Léghajó a Bodza utcában, Nyúl Karcsi a Vizslaparkban) egyaránt játszottak.

Évadzáró a Griff Bábszínházban

A társulat sokat utazott és vendégeskedett más bábszínházaknál, illetve számos fesztiválra, szakmai találkozóra is eljutottak. Ez utóbbiak közül a kecskeméti bemutatkozásra a lehetnek a legbüszkébbek, ahol A varázskertet „a legbábosabb előadás” címmel illették; a látványos és nehéz bábmozgatási technikának köszönhetően. A Griff-csapata tavasszal Dublinba is eljutott, ahol az írországi magyar közösség előtt játszottak. Az igazgató annak is örül, hogy az általuk szervezett, felnőtteknek szóló bábszínházi estéknek immár lelkes „törzsgárdája” van, így bebizonyosodott, hogy van társadalmi igény ezekre az előadásokra is.

A következő évad a tervek szerint augusztus 26-án indul. A repertoárban ezúttal is izgalmas bábjátékok szerepelnek. Többek között egy klasszikus Andersen-mese, A Hókirálynő kerül színre, amit Szálinger Balázs dolgozott át színpadra. Az előadást Mihály Péter rendezi. Szintén zalai kötődésű lesz A széttáncolt cipellők című népmese adaptációja is, amit a Zalai Táncegyüttes hajdani néptáncosa, Fitos Dezső dolgozott át színpadra, az előadást felesége, Kocsis Enikő rendezi.

A társulati ülésen díjakat is kiosztottak: a „legtöbb előadást játszó színész” B. Szolnok Ágnes, az „évad társulati tagja” pedig Szántóné Ábrahám Ildikó nézőtéri felügyelő lett. A csapatból hárman más színháznál folytatják ősztől a munkát, így Fekete Ágnestől, Berta Csongortól és Tóth Mátyástól elbúcsúzott a társulat.
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK