2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Télkeresés a bábszínházban

2022. november 17. csütörtök, 19:00
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Már az adventi időszakra hangolódik legújabb előadásával a Griff Bábszínház. A „Téli szonett” című bábjátékot Szabó Attila vers- és történetfűzére alapján Halasi Dániel rendezte. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be a társulat.

Tréfás, látványos mese a szünidőre

Szűcs István igazgató többek között elmondta: már évek óta hagyomány, hogy valamilyen téli mesével készülnek az ünnepekre. A Téli szonett egy látványos, humoros előadás, mely beleillik az előző évek „Hóhullásban” című sorozatába.

A téli ünnepkere készül a társulat a legújabb előadással

Bár most is a tél a téma, a karácsonyról nem esik szó az előadásban, így gyakorlatilag az ünnepek után is aktuális marad a darab. A várakozás izgalma és öröme ugyanakkor megjelenik a mesében – mondta Halasi Dániel rendező. Hozzátette: most nem annyira a történetmesélésen van a hangsúly, nem egy konkrét sztorit mesél el a darab, ami számára is furcsa volt eleinte. Sokat is gondolkodtak azon Varjas Zsófia díszlettervezővel és Varga Renáta koreográfussal, hogy Szabó Attila gondolatait hogyan lehet úgy megjeleníteni, hogy mégis egy kerek egészet alkosson. Végül egy tréfás, télkereső szonett, vagy ha úgy tetszik játék kerekedett ki a dologból. 

Varga Renáta, Halasi Dániel és Varjas Zsófia

A mese ugyanis arról szól, hogy a fiatalok a hegyekben szeretnék eltölteni a téli szünetet síeléssel, szánkózással, ám a tél eltűnt, nincs hó sehol. Mi történhetett? A gyerekek Hólific vezetésével útra kelnek, hogy felkutassák, felébresszék a telet. A télmentésben álmok és varázslatok segítik őket, de egyfajta időutazásra is hívnak, hiszen a többi évszakot is körbejárják. Gyorsan változó látványelemek, színek, fények varázsolják el a nézőket is.

Az előadás hivatalos bemutatójára november 26-án, 17 órakor kerül sor.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK