Nem szociodráma, hanem tündérmese

Népmese és kortás művészet találkozása

A részletekről sajtótájékoztatón számolt be a társulat. Szűcs István igazgató elmondta: Veres András dramaturg-rendező állította színpadra a darabot, mely eredetileg egy cigány népmese volt. Az előadás szólójáték; Szolnok Ágnes, mint mesélő kelti életre a történet figuráit. Őt Keller Dániel Máté kíséri hegedűn. A zenék a történethez íródtak, Takács Dániel zeneszerző jóvoltából.

Veres András – aki már nem először dolgozik együtt a zalaegerszegi bábszínház csapatával – hozzátette: egy népmese átiratát láthatja a közönség, mely egyúttal egy Zsiga nevű kisfiú fejlődéstörténete is. A rendező szerint érdemes a népmesékből merítkezni, mert bölcsesség, sőt amolyan „sűrített tapasztalat” található bennük. Ezáltal időről időre saját kultúránkra, vagy annak egy szeletére is rácsodálkozhatunk. A népművészet folyamatos változásban van, mert minden korosztály átszűri azt magának. A bábszínháznak ezért az a feladata, hogy tiszteletben tartsa, de tovább is gondolja a népi kultúrát. Skanzen-szerűen ugyanis már nem lehet bemutatni a mai gyerekeknek. Fontos, hogy saját világukra, életkörülményeikre fordítsák le az egyes szimbólumokat. A mostani mesében például a szegénységet egy üres bevásárlókocsi szimbolizálja.

Veres András megjegyezte: „a volt egyszer egy szegény ember” felütést szintén érdemes elővenni. Nem árt, ha a gyerekek találkoznak ilyen élethelyzetekkel. Zsiga a perifériáról jut el addig, hogy ő lesz Aranyország királya. A történetben tehát nemcsak a nehéz életút, a kalandos felnövés, hanem a remény és a pozitív végkifejlet is benne van. Nem szociodráma, hanem tündérmese kerül a gyerekek elé.

Hogy az előadás miért egyszereplős szólójáték? Mert a tradicionális bábszínházban a mesélő teremti meg az univerzumot; a jót és a rosszat egyaránt – tette hozzá a rendező. A Tündérkeresztanya tehát a mesélés alapvetéséből indul ki. A színpadon viszont a hagyományos bábszínház és a kortárs képzőművészet keveredik, Virág Vivien látványtervezőnek köszönhetően.

Utóbbi szakember – aki szintén vendégművészként vesz részt a társulat munkájában – elárulta: egy rituális szálat rejtett el a díszletekben, de a mai világgal harmonizáló elemeket is belecsempészett a látványba. Érdekesség, hogy a felnövő, fejlődő Zsiga a nézők számára is egyre nagyobbá válik a színpadon. A bábot ugyanis mindig szétszedik, majd nagyobb darabban rakják össze; folyamatosan darabjaira hullik, hogy aztán újra felépülve egyre erősebben, bölcsebben menjen tovább.

Az úton persze nincs egyedül, mert Tündérkeresztanya pártfogásába veszi. Végül megtalálja helyét a világban, és igaz társra is lel.