2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Emelt fővel távozik Sztarenki

2018. június 25. hétfő, 20:16
Szerző: -pP-; Fotó: pP (archív)
Az első hír Sztarenki Pál színész, rendező Facebook-oldalán jelent meg arról, hogy dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója a továbbiakban nem folytatja a munkát a teátrum művészeti vezetőjével.

 A direktor később a megyei lapnak, majd az MTI-nek is megerősítette a hírt, hogy nem szakmai, hanem emberi okokból nem kíván a továbbiakban együttműködni Sztarenki Pállal, akinek a közös megegyezéses távozást ajánlotta fel. Arról is tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy döntését közölte a fenntartó zalaegerszegi önkormányzattal.

Még nincs döntés új művészeti vezetőről

Lapunk megkereste Sztarenki Pált az üggyel kapcsolatban, aki akkor még nem szeretett volna bővebben nyilatkozni az esetről. Néhány nappal később a leköszönő művészeti vezető a színház.org portálon tett közzé egy nyílt „búcsúlevelet”, melyet elsősorban a Hevesi Sándor Színház munkatársainak szánt. A levélben megköszönte az elmúlt nyolc év „minden színházi kalandját”, s mint írta: emelt fővel érkezett Zalaegerszegre, s így is távozik. „Tudomásul veszem, hogy Zalaegerszeg város vezetésének a jelenlegi színházigazgató munkája, műsorpolitikája felel meg, amibe én nem illek bele. Marad az emelt fő.” – áll a folytatásban.

Sztarenki Pál (ZalaMédia archív)

A Besenczi-Sztarenki páros 2010-ben érkezett a zalai megyeszékhelyre, miután közösen pályáztak a színház vezetésére. 2015-ben újabb öt évre kaptak bizalmat a fenntartótól.
Sztarenki Pál zalaegerszegi munkásságához nemcsak jó néhány szerep, hanem számos sikeres előadás és színházi kezdeményezés köthető. Ő rendezte például a Közellenséget, ami 2015-ben a legjobb előadásnak járó díjat kapta a Vidéki Színházak Fesztiválján. De az Üveganya, a Színésznők, a Kövek és a Caligula helytartója című műveket is ő vitte színre. Ez utóbbi darab szeptemberben szintén megméretteti magát a Vidéki Színházak Találkozóján. A művészeti vezető és Madák Zsuzsanna dramaturg (aki a következő évadtól szintén nem lesz tagja a Hevesi-társulatának, mert a debreceni színházban folytatja a munkát) voltak a kezdeményezői a Tantermi deszka színházi-nevelési programnak és jó néhány színházi vitaestnek is.

Sztarenki Pál többször adott interjút lapunknak, melyekben mindig szót emelt a műfaji sokféleség fontossága mellett. Hozzátéve, hogy szerinte a tragédia is lehet szórakoztató. Ahogy 2015-ös évadnyitó beszélgetésünk során fogalmazott: „Nem szabad a nézőt lenézni azzal, hogy nem késztetjük gondolkodásra, csak "csiklandozzuk", hogy nevessen. Nem baj, ha különbözőek vagyunk, ha különféleképpen értékelünk dolgokat, de beszéljünk róla! A színház legyen egy fórum. Ütköztessünk véleményeket, értékeljünk, elemezzünk, és legfőképp merjünk kíváncsiak lenni! A színháznak nem feladata, hogy válaszokat adjon, viszont kérdéseket fel kell vetnie!” – nyilatkozta akkor. Ez a gondolat gyakorlatilag rendezéseinek mottója is lehetne.

A Hevesi Sándor Színházban ősszel folytatódik a munka. Az első premierre október 5-én kerül sor. Arról egyelőre nem született döntés, hogy ki lesz a távozó művészeti vezető utóda.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK