Életképek a dióvilágból

Ilyenkor aztán általában rájövünk, hogy egy mesebeli történetbe rejtett, filozófiai értekezés szem- és fültanúi voltunk. Legutóbb épp a Griff Bábszínház felnőtteknek szóló bábelőadás-sorozatán, ahol a Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház koprodukciós előadását láthatták a nézők. A Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című bábjáték Dániel András azonos című könyvéből született, Szenteczki Zita rendezésében.

Kicsibácsiék filozófiai meséje a Griffben

Szóval mindenki flúgos, meg mindenki nagyon kicsi. Ebből azért már ki lehet hozni valamit; mondjuk egy icipici család életének, icipici epizódjait. Mert, ahogy az elején említettük, nincs lineáris cselekmény, csak felvillantott életképek a „dióvilágból”. Bizony, hogy dió, hiszen főhőseink, vagyis Kicsibácsi (Kovács Bálint) és Kicsinéni (Dénes Emőke), na meg Imikém, a felhúzható bádognyúl (aki madár módjára egy kalitkában lakik) egy dióban élnek. A diót meg ide-oda viszi, dobálja a szél. Kint és bent, változás és állandóság, közel és távol (hiszen minden csak nézőpont kérdése). A konkrét történet helyett, ezek az ellentétpárok adják a mese gerincét és dinamikáját.

Mert ha kint a szél változó irányú is, a dión belül rend van (majdnem polgári háztartás). Egymás után zajló hétköznapok, ahol a szereplők teszik a dolgukat. Kicsinéni vásárol, Kicsibácsi olvas, vagy futni megy, de foglalkoznak Imikémmel is, akit mindig kivesznek a kalitkából. Többször feltűnik Ferikém, az álruhás rabló is, aki – mivel Kicsibácsiék mindig felismerik – rendre el is áll a bűncselekménytől. A dióvilágban nem túl nagy a pörgés, és látszólag hétköznapi módon csordogál az élet, azért valamitől mégis más ez, mint a mi világunk. Itt jön a már említett – jó értelemben vett – flúgosság. Vagyis mindenki jól elvan a maga kis világában, ha úgy tetszik a saját bolygóján. Viszont ez nem afféle antiszociális elvonulást jelent, sőt! Nagyon is egymásra hangolt, szeretetteljes világ(ok) ezek. Amiben – ahogy Imikém ki is mondja – mindegy hogy valaki nyúl-e vagy madár, ha szeretik. S ezt erősíti meg Kicsinéni is, aki azt mondja a bádognyúlnak: mi mindig hallunk téged, ha a fülünkkel éppen nem is, akkor a szívünkkel biztosan. 

Forrás: Internet -Griff Bábszínház

(Mintha a diólétből hiányozna a stressz, a fúrás, az intrika. Még akkor is, ha a boltos mindig szomorú, a nyulat piszkálja egy engesztelhetetlen kislány, a Piaci Sárkány munkanélküli, a villanykörte meg néha kiég. De valami szeretetteljes megoldás ezekre is akad ebben a végtelen és játékos fantáziavilágban. Különös univerzum ez, melynek tagjai ráérnek egymással és magukkal foglalkozni (amit egy 21. századi embernek – sőt már gyereknek sem – nagyon illik). Elmélázni, csillagos eget bámulni, vagy éppen egy másik Holdat feltalálni. Kicsibácsi a zseblétráján fel is mászik a Holdjára, hogy onnan szemlélje a világot, s a távoli, parányi diót. Imikém meg a kút vízében feltűnő tükörképe fölött mereng (mint egy másik létezés bádognyula felett, aki épp őt nézi). Őrület? Nem. Csak elszoktunk a gyermeki fantáziálástól és az elvont értekezésektől.

Hol vagyunk, hol a helyünk, mi az a perspektíva, ahonnan a dolgokat (a saját, vagy mások univerzumát) szemléljük, és hogyan maradjon valamiféle nyugodt állandóság és önzetlen szeretet az életünkben, ha állandóan sodor a szél? Ezek a filozofikus kérdések merülnek fel az előadás során, s egészülnek ki némi ironikus humorral. Például mikor Kicsibácsi a szórakoztató szavak (körömcipő, öregdiák, tűzivíz-hálózat, huszárbajusz, cicanadrág) könyvét olvassa; majd szépen bele is alszik a nagy nevetgélésbe.

Dráma nincs a történetben, csak diónyi életképek, egy nagyon is teljes, mondhatni „tápláló” világképpel. Mindehhez Bartal Kis Rita (a Griff Bábszínház művészeti vezetője) kreált ötletes bábokat és látványos (izgő-mozgó, nyitható-csukható, világító-elsötétülő) díszletet. A mese dinamikáját pedig nagyon szépen követi a két szereplő ritmusos, összehangolt játéka. Akár narrátorként, akár a Kicsi-család, vagy a dióvilág valamely szereplőjeként nyilvánulnak meg.

Diót pedig ezután mindig nagyon óvatosan vegyünk a kezünkbe és gyengéden törjük meg. Ki tudja; hátha egy másik világ lakik benne.