Vezető hírek
ÁJLÁVJÚ a Kvártélyházban
Divatos, könnyed darab a színen
A szerelemes állapot szakaszaival járó szituációk sokságát mozaikszerűen villantja majd fel Támadi Anita, D. Varga Ádám, illetve Dura Veronika és Szentgyörgyi Dániel színművészek alkotta páros. Az utóbbi művész éppen az olvasópróba előtti napon lett diplomássá, de a zalaegerszegi közönség találkozhatott már vele a Pál utcai fiúk, illetve a Kőműves Kelemen előadásokban. Ezúttal új színt hoz majd az évszaknak megfelelő könnyedebb, szerelmi jelenetekben.
Nemcsak zenészként vesznek részt a zenészek a darabban, így Zumbók-Jakobovics Nikoletta, Salamon Attila és Máriás Zsolt, kisebb szerepük is lesz majd. Újszerű lesz a hangszerelés szintén Máriás Zsoltnak köszönhetően, a koreográfiát Kósa Ruben dolgozza ki, a jelenleg még képlékeny jelmezek pedig Szőke Júlianna munkái.
A musical színre vitelét két éve dédelgeti Tompagábor Kornél rendező, és most elérkezett az idő. Legalábbis az olvasópróba ideje, a dalokat közel egy hónapja gyakorolják már a szereplők Berkes Dániel közreműködésével.
- Divatos most ez a darab, nem véletlenül tűzik a színházak a műsorukra. Viszont mindenki máshogy fogja meg, más alapállásból, ahogy a színészeknek is van egy saját alapállásuk ezekhez a szituációkhoz – mondta többek között a rendező, biztosítva a nézőket az újdonság varázsáról.
A zenés darabot kilenc alkalommal mutatják majd be a nyár második felében a Kvártélyház színpadán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban