Vezető hírek

közélet
30 éve az idősek szolgálatában
A Zalaegerszegi Gondozási Központ fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte, melyen köszöntötték a Nyugdíjas Otthonház legrégebbi lakóját, valamint az épületben működő Belvárosi Idősek Klubja legrégebbi tagját.

oktató
Szakmai gyakorlaton Milánóban
Hajat moshatott és száríthatott, valamint hajfonást taníthatott a zalaegerszegi Munkácsy Mihály Szakközépiskola hat fodrásztanulója, akik hat gépi forgácsoló diáktársaikkal együtt háromhetes szakmai gyakorlaton vehettek részt Milánóban az Erasmus+ program keretében, a közelmúltban.

zöld
A virágos Zalaegerszegért
A gondosan ápolt zöldfelületek, a tiszta utcák és terek nemcsak a város arculatáról, hanem annak lakóközösségéről is árulkodnak, hangzott el a „Virágos Zalaegerszegért!” környezetszépítő verseny díszteremben tartott eredményhirdetésén.

nézőpont
Javuljon az emberek egészségkultúrája
A lakosság egészségének javítását, egészségtudatos magatartásának fejlesztését jelölte ki feladatául a Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Iroda, mely márciusban kezdte meg működését a nővérszálló épületében. Azóta elkészült az utcafrontra nyíló új telephely, melyet ünnepélyesen is átadtak.

egyszervolt
Kötetben a zalai protestantizmus dokumentumai
A reformáció tavalyi 500. évfordulója alkalmából átfogó gyűjtőmunkába kezdtek az ország levéltárai, hogy felkutassák az 1517-ben indult vallási mozgalom adott megyére vonatkozó dokumentumait.

közélet
Visszakerül az államhoz az MMIK épülete
Az elmúlt heti közgyűlés legfontosabb döntéseiről számolt be Balaicz Zoltán polgármester a testületi ülést követő sajtótájékoztatóján. Az MMIK épületének további sorsán kívül oktatási ügyek is szóba kerültek.

közélet
Megújult környezetben a Cseperedőben
A Cseperedő Bölcsőde átadásával zárult az a projekt, ami a bölcsőde mellett az óvoda energetikai korszerűsítését is lehetővé tette a Petőfi utcai épületegyüttesben. A két intézmény fejlesztésére összesen 238,5 millió forintot fordított Zalaegerszeg önkormányzata a TOP-programból.

életmódi
A csecsemők nem felejtenek
Életünk akkor kezdődik, amikor megfogantunk. Az egy milliméteres sejtből új világ születik. Ettől a pillanattól kezdve érnek minket ingerek (jók és rosszak), melyek mind hatással vannak későbbi érzelmeinkre, mentális állapotunkra.

kultúra
Lidérces éjszakára készülnek
Október 31-én első alkalommal kerül megrendezésre a Keresztury Dezső VMK-ban a Lidérc Bál. A 18 éven felülieknek szóló rendezvényre Halloweenhez illő jelmezben várják az érdeklődőket, de néhány meglepetéssel is készülnek a szervezők.

közélet
Győzött 1956 igazsága
1956 az egész magyar nép forradalma volt, de az erejét, az igazi bátorságát mégiscsak a fiatalok adták. Ahogy ’48-ban, úgy ’56-ban céljuk ugyanaz volt, a szabadság elnyerése és az elnyomás megszüntetése, hangsúlyozta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere az Ady utcai 56-os emlékműnél, ahol kiállították a felszabadulási emlékmű elbontásakor megtalált kőtáblát, melyen Petőfi Sándor Élet vagy halál című versének első sorai olvashatók.

zöld
Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola
A pénzügyi tudatosság mellett a felelősségteljes internet-használatra is nevelik a diákokat a zalaegerszegi Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskolában. Az intézmény ezért is nyerte el másodikként a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet Zala megyében. Ugyancsak sikeres pályázat eredményeként Fogyasztóbarát település címet vehetett át Zalaegerszeg önkormányzata is.

pódium
Őszi-téli színházi programok a KKK-ban
A 2018-2019-es színházi évadra ismételten nagyon magas színvonalú programkínálattal készültek az összes bérlettípust érintően a Kanizsai Kulturális Központban (KKK).

közélet
Több lesz az elmagányosodott időskorú nő?
A város lakosságának száma 2017-től mérsékelt növekedést mutat, a múlt év december végén 58 ezer 330 fő volt a lakóhellyel és tartózkodási engedéllyel rendelkezők száma a zalai megyeszékhelyen.
köztér
Szüretünnep Csonkahegyháton
A 350 lelkes Csonkahegyháton Szent-Mihály napjához kapcsolódva immár hetedik éve rendezték meg hagyományőrző, közösségépítő szándékkal a szüretünnepet, melyre a szeles idő ellenére, is sokak voltak kíváncsiak.

közélet
Európai szintű kiegyezést
Mindennek az alapja a nemzet szuverenitása. Deák Ferenc elméjével, szellemével, tollával ezért harcolt, hogy a kiegyezéssel visszaállítsa az ország lábbal tiport önrendelkezését, emelte ki beszédében az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Haza bölcse születésének 215. évfordulóján tartott megemlékezésen, Söjtörön.
pódium
A színházban már hóesés és karácsony
A Hevesi Sándor Színházban már karácsonyi hangulat van. Október 19-én mutatják be ugyanis Dickens népszerű „Karácsonyi ének” kisregényéből adaptált „Isten pénze” című musicalt, Bellus Attila főszereplésével.

közélet
Zalaegerszegre látogatott Izrael Állam nagykövete
Izrael Állam alapításának 70. évfordulója alkalmából emlékfát ültetett a megyeszékhelyi zsidó temető előtti Remény parkban a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség, valamint a Béke-Shalom Baráti Társaság helyi szervezete. A ceremónián részt vett Yossi Amrani Izrael Állam magyarországi nagykövete, és Balaicz Zoltán polgármester is.

közélet
Deák Ferencre emlékeztek
„Későn válaszolok, mert postán, hol a kormány őrködik a pecsét szentsége felett, írni nem akartam, s noha veszélyteljes titkaim nincsenek, mégis inkább biztos alkalmat vártam.” Deák Ferenc kezdte így 1841. március 20-án Széchenyi Istvánnak címzett levelét.

klasszik
Veszprémbe utaznak Kisfaludi alkotásai
Egy időre Veszprémbe költözik a Göcseji Múzeum Kisfaludi-gyűjteményének egy része. A Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész alkotásaiból álló tárlatot tavaly bontották le az intézmény felújítása miatt. A jeles alkotóművész hagyatékából 1976-ban nyílt állandó kiállítás a múzeumban, amit később átalakítottak, modernizáltak.

kortárs
Díszművelődés a Móriczban
A próbateremként funkcionáló, egykori Zrínyi úti bőrdíszmű üzemből indult a kezdeményezés, innen ered a rendezvény neve is: Díszművelődés. Bár a legelső összejövetel még Lar Pour L’art néven futott. 2014-15-ben Hajdu Eszter és Nagy Csaba volt az ötletgazdája és szervezője a fiatal alkotókat felsorakoztató összművészeti fesztiválnak.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
ZalaZONE Ipari Park (6), Vadgazdálkodás (4), Zalabesenyő (4), Ho Si Minh szobor (5), Széchenyi István (4), Gyenesdiás - Faludi sík (13), Építőipar (9), Road Wanderers Motoros Club (1), Temető (9), NEMZETKÖZI MŰKÖRMÖS ALAPKÉPZÉS (1), ERDEI NAPKÖZI (napközis tábor) (1), Malek Andrea (4), Besenyő és Öreghegy (3), Év vendéglátóhelye (9), Büntetés-végrehajtási Intézet (2), Szentkút (1), Hévíz, Jézus Szíve templom (3), Kósa Istvánné (4), Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete (1), Kosárfonás (3)