Vezető hírek
Versenyképes tudás, megbecsült diploma
– Elégedettségünkre szolgál, hogy túlhaladtuk a beiskolázás tervezett 200 fős létszámát, ami köszönhető annak is, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolunk a helyi középiskolásokkal. Három, a gazdálkodási és menedzsment, a gazdaságinformatikus, valamint a pénzügy és számvitel alapszakon kínálunk képzési lehetőséget. Alapvetően két tudományterülettel, az informatikával és a közgazdaságtannal foglalkozunk. Ezen belül az informatika és a logisztika nagyon hangsúlyos, ami szintén alapvető szerepet játszik az ország gazdasági életében. Ezt egyesíti a gazdaságinformatikus képzés, hiszen karunkon kifejezetten olyan szakembereket tudunk képezni, akik egyaránt átlátják a gazdasági, informatikai és logisztikai folyamatokat. Gyakorlatias szemléletükkel képesek ezen folyamatokat támogató informatikai rendszerek, mint például a vállalatirányítási rendszer, tervezésére, működtetésére.
A BGE zalaegerszegi gazdálkodási karán
– Milyen tudással vértezi fel a hallgatókat a két másik alapszak?
– A gazdálkodási és menedzsment alapszakon olyan közgazdászokat képzünk, akik a stratégiai gondolkodás birtokában képesek a gazdálkodási folyamatok irányítására, működtetésére, és az ehhez kapcsolódó munkakörökben vezetői feladatok ellátására. A pénzügy és számvitel alapszakon olyan tudásra tehetnek szert hallgatóink, amely képessé teszi őket egy vállalat, vagy bank pénzügyi és számviteli rendszereinek teljes átlátására, kontrolling eljárások alkalmazására, akár stratégiai döntések meghozatalára.
A zalaegerszegi gazdálkodási kar erős hagyományokkal rendelkezik a közgazdászképzésben. Infrastruktúránknak és kiváló oktatóinknak köszönhetően a környék legmagasabb szintű képzőhelye vagyunk. A szakember-utánpótlás bázisaként valóban olyan szakembereket tudunk kibocsátani, akik egyből megállják a helyüket munkahelyeiken. A városban és a megyében most zajló nagyon fontos fejlesztésekhez ez valóban elengedhetetlen.
– Ebben szerepet játszik a duális képzési forma is.
– Az első duális hallgatóink idén februárban vehették át diplomájukat. A nálunk folyó duális képzés sikerességét bizonyítja az is, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencián első helyet ért el egy duális hallgatónk. Ez azt igazolja, hogy a duális képzésben is tudják teljesíteni a követelményeket a hallgatóink. Előnyként említhetjük meg, hogy friss diplomásként nem kell végigmenniük a betanulási folyamaton egy vállalatnál, továbbá azt, hogy a gyakorlat ideje alatt pénzt is kereshetnek. Mindazonáltal nem célunk, hogy mindenki duális képzésben vegyen részt, mert aki tovább akar lépni mesterképzésre, annak jobb a hagyományos képzés. Ez nemcsak a budapesti anyaegyetemen áll rendelkezésre, itt a zalaegerszegi karon pénzügy mesterképzésen tanulhatnak tovább levelező munkarendben.
– Milyen ösztöndíjakkal élhetnek a hallgatók?
– A gazdaságinformatikus alapszak állami ösztöndíjas képzés, míg a gazdálkodási és menedzsment valamint a pénzügy és számvitel önköltséges. Változás, hogy a korábbi évekhez képest már a közgazdászképzésre is kapunk néhány állami ösztöndíjas helyet. Az önköltséges hallgatóink számára hoztuk létre „Biztos Jövő Ösztöndíj” elnevezéssel egyetemi ösztöndíjalapunkat, hogy a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő hallgatókat támogathassuk. Egyetemünk a rászorultság alapján is biztosít támogatást a hátrányosabb helyzetű, jól tanuló hallgatók számára. Kiemelném a Zalaegerszeg Felsőoktatásáért Közalapítványt, amely idén 68 hallgatónk tanulmányait segíti ösztöndíjjal.
– Milyen célokat fogalmaztak meg?
– Szeretnénk erősíteni a kutatási és tudományos tevékenységet, azáltal is, hogy a tudományos műhelyek munkájába bevonjuk a tehetséges hallgatókat. Fontos célunk a nemzetköziesítés, melynek egyik lehetősége az Erasmus mobilitási program. Elsősorban a hallgatói csere növelése érdekében angol nyelvű kurzusok szervezésébe fogtunk, melyeknek házon belül adunk helyet. Kiemelném a december 6-i 3. LIM konferenciánkat nemzetközi résztvevőkkel, melyen Caitlin Jones brit nagykövet-helyettes a Brexitről tart majd előadást. Örömünkre szolgál, hogy hamarosan elkezdődik az F-épület tantermeinek felújítása egyetemünk beruházásában, ami a korszerű oktatási módszerekhez igazodó feltételeket teremti meg. Legfőbb célunk, hogy a helyi munkaerőpiacot támogassuk, a város és a megye gazdaságát erősítsük a helyi és környékbeli fiatalok magas színvonalú képzésével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Új szervezésben a zalaegerszegi 24 órás úszógálaZakály Viktória íróval találkoztakLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanPro Cultura Keszthely díjjal tüntették ki Dr. Müller Róbert régész-muzeológustBognár Szabolcs Zala megye legeredményesebb Diákolimpia® testnevelője díjat nyertNyílt napot tartottak a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi KözpontjábanÚj korszakot nyitott Zalaegerszegen a Magyar Honvédség toborzóirodájaFolk-divatbemutató és díjazások a kultúra napjánEkler László természetfotói a Liszt-iskolábanVeszeli Lajos balatoni tájképei Zalaegerszegen top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban