Vezető hírek
Új szerkesztők a Deák+kertben
Tehetséggondozás és helyi irodalom
Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese lapunk érdeklődésére elmondta: a 2018-ban létrejött Deák+kert portál felelős szerkesztői feladatait ezentúl Kocsis Tamás, az Apáczai Csere János Tagkönyvtár munkatársa látja el. Szerkesztőtársai dr. Gyenes Imre író és Szili Erika könyvtáros lesznek.
A Műhelymunka rovathoz sok fiatal szerző csatlakozott
- Már az elmúlt három évben is sokat változott, színesedett az oldal. A korábbi főszerkesztő, Tóth Imre tragikus halálával azonban újra kellett szervezni a munkát. Kocsis Tamással, az új felelős szerkesztővel szeretnénk erősíteni a társművészetekre vonatkozó területeket, de nyitnánk a színház és a bábszínház felé is. Nemcsak kritikákat, tudósításokat, hanem műhelybeszélgetéseket, portrékat is készítenénk az egyes művészekkel. Várunk továbbá élménybeszámolókat, tanulmányokat is az eddigieknél nagyobb számban – fogalmazott.
Kiemelte: a Deák+kert jelentős szerepet tölthet be a tehetséggondozásban. A most beinduló közösségi szolgálat számos tehetséges fiatalt hozott ugyanis a látókörükbe, akiknek műveit, munkásságát népszerűsíteni tudják. Terveik között szerepel továbbá az is, hogy szerzői-előadói esteket tartsanak a Deák+kert rendezvényeként. Az őszi Ünnepi Könyvhétre például műhelybeszélgetéseket és író-olvasó találkozót szerveznek; többek között irodalmi, helyismereti témákban.
Az új felelős szerkesztő, Kocsis Tamás érdeklődésünkre felidézte: négy éve dolgozik könyvtárosként az Apáczaiban. A Deák+kerttel pedig a portál egy éves szülinapján, vagyis 2019-ben került közelebbi kapcsolatba. Ő maga is szívesen ír novellákat, verseket, így néhány írását elküldte Tóth Imrének, aki szívesen fogadta. Ezzel párhuzamosan az Apáczai tagkönyvtárban szerveződött egy jórészt középiskolásokból álló írókör Leírhatatlan(ok) néven, melyet Tamás kordinál azóta is. A fiatal tehetségek publikációs lehetőséget kaptak a Deák+kert Műhelymunka rovatában, így össze is értek a szálak…
Kocsis Tamás
- Felelős szerkesztőként továbbra is fontos feladatomnak érzem a tehetséggondozást, ezért a Műhelymunka rovatot ezentúl is én koordinálom. A portál szerkesztésében dr. Gyenes Imre (próza/vers rovat) és Szili Erika (helytörténet rovat) vállalt még szerepet, de természetesen Kiss Gábor igazgató és Tóth Renáta igazgatóhelyettes is részt vesz a munkában. Tóth Imre halála után kicsit elárvult a felület, amit szeretnénk újra élettel megtölteni. Imre nagyon magasra tette a lécet! Nemcsak tudása és felkészültsége miatt, hanem kapcsolatai révén is. Komoly és elismert írók, költők is publikáltak itt az elmúlt években. A színvonalból nyilván nem engedhetünk! Sőt, szeretnénk, ha a korábbi szerzők visszatérnének, illetve újabbak is érkeznének. Ezért az is feladatom lesz, hogy bővítsem az ismeretségi kört. Jó hír, hogy hamarosan Turbuly Lilla, Wohner Dóra és Szálinger Balázs is jelentkezik egy-egy írással.
Kocsis Tamás azt is elárulta: a fiatal szerzőket elsősorban tanáraikon keresztül próbálják megszólítani. Úgy látják, hogy a Deák+kert portálnak az ő körükben is van már nívója. Sokan büszkék arra, hogy névvel, fotóval jelenhettek meg itt írásaik. A szerkesztő ugyanakkor elismerte, hogy sokszor nehéz versenyre kelniük a Facebookkal és más közösségi portálokkal, ahová a diákok előszeretettel teszik fel az írásaikat. Ez már azonban afféle publikálásnak számít, a portál szerkesztőinek pedig az a célja, hogy a tehetséges diákok versei, novellái náluk jelenjenek meg először. Amiket utána természetesen bárki megoszthat a különböző social media felületeken.
A honlap szellemisége továbbra is az, ami induláskor volt: a virtuális közösségi „kert” elsősorban a helyi, zalai irodalmi élet eseményeire, szerzőire és fiatal tehetségeire hívja fel a figyelmet. Emellett pedig kitekintést ad az országos irodalmi, kulturális élet híreire is. Az új célok között az is szerepel, hogy félévente egy nyomtatott kiadvánnyal is megjelenjenek, ami egyfajta válogatás lenne a portálon megjelent legfrissebb publikációkból.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben