Szabó T. Anna fordította le Frida Kahlo naplóját

  Igéző emberi és alkotói őszinteség

A magyar kiadásról, és ehhez kapcsolódóan a „Frida-jelenségről” Karáth Anita költő-magyartanár beszélgetett Szabó T. Annával az Apáczai Művelődési Központban. A Poket Zsebkönyvek sorozatban megjelent pici kötet egy igazi kincsesbánya. Színes rajzokon, merész, szókimondó szövegeken át ismerhetjük meg Frida fizikai- és lelki fájdalmakkal gyötört, ám mégis teljes – és bizonyos szempontból – varázslatos életét.

Szabó T. Anna és Karáth Anita

Szabó T. Anna elmesélte, hogy alkotóként mindig fontos volt számára Frida Kahlo, bár arra a nem gondolt, hogy lefordítsa naplóját. Pláne, mert spanyolul nem tud olyan jól, ám a munkához az angol nyelvű változatot is megkapta. A kiadó amúgy is azt mondta neki, hogy nem spanyolul kell tudnia a fordításhoz, hanem a költészet nyelvén, mert nem hagyományos naplóbejegyzésekről van szó, inkább versszerűen megírt szövegekről.

Fridához kettős viszonya van a fordítónak: egyrészt csodálattal néz a bátor, tehetséges nőre, művészre, akinek már a tekintete is megbűvöli az embert. (Szabó T. Annának sokáig volt egy Frida arckép a hálószobájában és néha azzal játszott, hogy szembe mer-e nézni ezzel az intenzív tekintettel.) Frida mély politikai elköteleződésével (a Mexikói Kommunista Párt tagja volt) viszont nem tud azonosulni, nehezen érti azt, és szinte fájt neki leírni a Sztálint éltető bejegyzéseit. (Szabó T. Anna kolozsvári születésű, és gyerekként még megtapasztalta a Ceausescu-diktatúrát). 

A napló szövegétől szinte megrémült és megszédült, ezzel kapcsolatos érzéseit le is írta a könyv előszavában. Abortusz, elhagyatottság, megcsalás, és egy életen át tartó, néha pokoli testi gyötrelmek jellemezték Frida mindennapjait. A naplóírás, ahogy a festés is, segítette önmaga gyógyulásában. A festményeit nézve és szövegeit olvasva kijelenthető, hogy Frida bátor nő volt, és ez felszabadító is benne. Nem foglalkozott azzal, hogy ki, mit gondol róla, vagy a hagyományos női szerepekről. Nem félt senkitől, sem a haláltól, sem a szerelemtől és annak megélésétől. Fájdalmait, szenvedéseit a művészet erejével át tudta fordítani pozitív energiákká. Mindent, amit gondolt, őszintén kimondott és megfestett. Beleértve a tipikusan női fájdalmakat is, amik sokszor még ma is tabunak számítanak, nemhogy a 20. század első felében. Szabó T. Anna szerint mindezt apja miatt merte megtenni, aki intellektuálisan komolyan vette Fridát már kisgyerek kora óta. A szerző szerint az ilyen nők előnnyel, több önbizalommal indulnak, és később is jobban ki tudják bontakoztatni tehetségüket.

Fridát jellemzi egy különös kettősség is, bár imádta férjét Diego-t, és nagyon szeretett volna gyereket is tőle (betegségei miatt viszont nem szülhetett), mégis a „fiússága” (összenőtt szemöldök, bajuszka) vált a védjegyévé. Erre öltözködésben is sokszor rájátszott, ám a harsány, színes – népies, és eklektikus – ruhákkal mindezt ellensúlyozta is.

Az est során elhangzott: jó, hogy egyre több női életmű kerül a látószögünkbe, mert ideje kiegyenlíteni azt, hogy évszázadokig szinte csak férfi alkotók szerepeltek a galériákban és az életpályákat bemutató könyvekben. Frida Kahlo naplója a szavak dallamában való gyönyörködés, ám az is érződik a szövegeken, hogy élete utolsó éveiben erős fájdalomcsillapítók hatása alatt állt. Szinte mindenről eksztatikus szerelemmel ír (legyen az Diego, vagy a párt). A kötet egy megható, néhol meghökkentő lélekfeltáró dokumentum. Az utolsó (halála előtti) időszak bejegyzései pedig búcsúlevélként is értelmezhetők.

Ha képeit nézzük, akkor a gyötrelmes élet mögött mégis kirajzolódik valamiféle öröm, boldogság és játékosság.