2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Meséből jeles

2016. október 05. szerda, 20:31
Szerző: Bánfi Kati
Szakmája az írás. Helyesebben az íráselemzés, akár igazságügyi szinten is. Aztán egy véletlenül útjába akadt pályázat nyomán próbálkozott meseírással Szép Györgyi, akit korábban mint grafológust mutattunk be az olvasóknak.

Hamarosan egy siker széria vette kezdetét, mellyel másfél év alatt számos díjat és megjelenést tudhat magának. Sőt az illusztrációk terén családtagjait is sikerült bevonni az alkotásba.

- Az interneten véletlenül bukkantam egy meseíró pályázatra, kíváncsiságból kipróbáltam és egész könnyen ment – idézi fel Szép Györgyi első alkotása az „Igaz mese” megszületését, mely a Mesefelhő című könyvben meg is jelent. – Az illusztrációt a testvérem, Suderné Szép Ágnes készítette. Ő is és a lánya is szívesen rajzolnak, bár csak hobbiból és bíztattak, hogy próbáljam tovább a meseírást.

Szép Györgyi

Szépirodalom, szépírás Szép-en

A tanácsot megfogadva, Györgyi tallózta a pályázatokat. Így jött egy környezetvédelemmel kapcsolatos téma, mellyel díjnyertes lett és a Zöld jövő mesekönyvben jelent meg. A királyi család betegségének és gyógyulásának történetéhez újabb pályázat révén gyerekek készítették az illusztrációt. Ezzel az írással a Családháló díj jelöltje lett egyéni különdíjas kategóriában.

Aztán már hirtelen nehéz sorolni a meséket, díjakat, melyek könyvben és interneten is olvashatók. A Mesélő című antológiába írt történetéhez testvérének a lánya. Suder Zsófia, a Petőfi Székhelyiskola akkor harmadikos diákja készítette az illusztrációt. A Benedek Elek Nemzetközi Meseíró Pályázaton több mint 500 alkotás közül lett döntős az írása, s erre méltán büszke. Szeptemberben jelent meg a „Mesém” pályázatra íródott Jószívű vadász című története, melynek Budapesten a várban volt a bemutatója.

De a mesék mellett versben is kipróbálta magát, ha már így hozta a szintén pályázati lehetőség. A REFLEXIÓK Összművészeti Fesztiválon művészi fotók ihlette sorai szerepeltek a kiállításon, majd pedig az erről készült kiadványban is.

A Mátrai Művészeti Napokon az irodalmi pályázat egyik díjazottja lett a „Gyógyít az erdő és a muzsikaszó” című meséje, melyet Vasvári Csaba színművész elő is adott.

S közben még letudott egy Gap Média különdíjat, egyetlent, melyet a magánszemélyek között adományoztak. Karácsonyra jelenik meg a Varázslótanonc mesekönyv, melyben szintén publikál, testvére grafikájával. S legfrissebb hír, hogy októberi díjátadásra hivatalos Budapestre, a „Kacaj Panka” pályázaton elért döntős meséje kapcsán.

Summa summarum, minden, amit beküldött nyert. Ami azért ritka siker első nekifutásra. Tényleg ennyire szereti a meséket?

- Gyermekként és felnőttként is közel áll hozzám. S mivel nincs saját gyermekem, a könyveken keresztül szeretnék mesélni a kicsiknek.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK