Irodalmi gasztro-kalandozás

Bemutatták Nyáry Krisztián legújabb kötetét

A szerzővel Karáth Anita költő-tanár beszélgetett a Deák Ferenc Megyei- és Város Könyvtárban rendezett esten. (Nyáry Krisztián a délelőtt folyamán a Zrínyi-gimnáziumba is ellátogatott, ahol 150 diáknak tartott rendhagyó irodalomórát.)

A kötetbemutatón többek között kiderült, hogy az „Így ettek ők” háromszáz évet ölel fel: Bethlen Miklós barokk emlékírótól kezdve a néhány éve elhunyt Esterházy Péterig és Bächer Ivánig olvashatók gasztronómiai történetek. Összesen harminc író étellel kapcsolatos sztorija elevenedik meg, melyek alapjául irodalomtörténeti kutatások szolgáltak. Nyáry Krisztiánt régóta érdekli a gasztronómia, és szerinte az evés, főzés kultúrája legalább annyira fontos téma az irodalomban, mint a szerelem. Úgy véli, hogy egy nemzet kultúrájának szerves része a kulinária, és hogy az miképp jelenik meg a társadalom reprezentációjában.

A hangulatos író-olvasó találkozón szó esett például a káposztáról, mely Bethlen Miklós idejében (17-18. század) afféle gyógyszerként funkcionált. Szövegeiben ő is lelkesedett a káposztás húsért, és hitt annak gyógyító erejében. Nyáry Krisztián az est folyamán eloszlatott néhány sztereotípiát is, például Krúdy Gyulával kapcsolatban. Mint mesélte, sokan a Latinovits Zoltán által megformált Szindbád karakterrel azonosítják Krúdyt, aki hatalmas étvággyal falatozza a különböző fogásokat. Ezzel szemben Krúdy az Osztrák-Magyar Monarchia iránti nosztalgiateremtésnek volt nagymestere, az étel pedig része ennek a múltidézésnek. (Vagyis, hogy a Monarchia idejében még milyen jókat lehetett enni.) Mikor ezek a gasztronómiai témájú művei készültek, nála már inkább csak afféle borkorcsolya volt az evés. Sokat ivott, és mivel anyagi problémái voltak, közel sem evett olyan fogásokat, mint Szindbád. Ráadásul minden receptjében van valami hiba, mert nem az étel elkészítésének folyamataira, hanem sokkal inkább a hangulatkeltésre fókuszált. Az evés minősége Krúdynál a férfiasságra, férfierőre is utal, majd annak eltűnésére, elsorvadására; végső soron pedig a halálra is.

A könyvben szereplő harminc író között csak egy nő – mégpedig Szabó Magda – szerepel. Nyáry ezzel kapcsolatban elmondta, hogy mivel 300 évet ölel fel a kötet, eleve kisebb volt a merítés. De az is igaz, hogy az írónők zöme kevesebbet ír a főzésről, gasztronómiáról, mert nekik az inkább munka és nem művészet, szórakozás. Szabó Magda is épp a „nemfőzése” miatt került a kötetbe. Ő úgy gondolta, hogy azért nem építenek karriert a nők, mert minden idejük elmegy a főzésre, háztartásra. Műveiben ezért ritkán szerepelt a téma.

Érdekes az is, hogy nagyjából Örkény István idejéig ciki volt, ha egy férfi főzött, nem is nagyon volt olyan, aki tudott. Kivétel ez alól Bródy Sándor, aki „csajozásra” használta ezt a ritka tudását. Ahogy közelítünk napjaink felé, már más a helyzet, hiszen sok férfi szeret és tud főzni, akiknél már nem munkaként jelenik meg ez a tevékenység. Nyáry Krisztiánnak például volt szerencséje Bächer Ivánnal főzni.

Az irodalomtörténész azt is megjegyezte, hogy az irodalmi szövegekben megjelenő gasztronómia soha nem az ételekről szól konkrétan. Sokkal inkább az emberekről, aki esznek; vagyis, hogy az ételeken keresztül miképp gondolunk a világra, és hogy milyen az a világ. Az étel ugyanis nemcsak a bőség, hanem a nélkülözés szimbóluma is (például József Attila esetében).

Hogy Nyáry Krisztiánnak milyen a konyhája? Lányai szerint tele van a hűtője, de olyan dolgokkal, amiket nem lehet megenni (szószok, mártások és más kiegészítők). Szereti a különleges ételeket, a jó alapanyagokat és őt megnyugtatja a főzés.