Vezető hírek
Arcokat hagytam: új kötet a "Deák kertben"
Kisújszállási szerző verseskötetét adta ki az irodalmi portál
A könyvtárban rendezett kötetbemutatón Bubits Tünde, a Pannon Tükör főszerkesztője és Kocsis Tamás, a Deák+kert szerkesztője beszélgetett a debreceni születésű, Kisújszálláson élő költővel, akinek ez a debütáló könyve.
Az est folyamán elhangzott: a Deák+kert portál évek óta komoly figyelmet fordít a tehetséggondozásra, hogy minél több fiatal szerzőnek biztosítsanak publikálási lehetőséget. Nemcsak Zala megye vonzáskörzetéből, hanem az ország bármely pontjáról várják a költőket, prózaírókat. Nagy Terka is rendszeresen megjelentette verseit az internetes irodalmi lapban.
Kocsis Tamás, Bubits Tünde és Nagy Terka
A költő elárulta: verseit sok évvel ezelőtt a Facebookra posztolta ki jegyzet formájában, fotók kíséretében. Kocsis Tamás ezekre figyelt fel, így került később a Deák+kert szerzői közé, de emellett a Liget Műhely is publikálta verseit. A most megjelent verseskötete az úton levésről, folyamatos utazásról szól. Bár a címadó vers arcokra utal, azok mégsem szerepelnek a könyv borítóján, sem az illusztrációk között, a szerző szerint ugyanis nem kell mindent vizualizálni.
A versek - ahogy Áfra János ajánlásában is olvashatóak - vagy jelen élethelyzetekre utalnak, vagy eseményeket idéznek fel, a nyomhagyás és a tűnékenység kettősségét láttatva.
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, illetve a hozzá kapcsolódó irodalmi portál két évvel ezelőtt indította el Deák+kert könyvek néven sorozatát. Elsőként Balaton László prózai műveiből állítottak össze egy válogatást "Kert és város" címmel. A tervek szerint kétévente jelentkeznek egy-egy szerző debütáló kötetével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél ZalaegerszegenMásodfokú (narancs) meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreÉletet mentett a szén-monoxid-érzékelőEZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Fényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán