Vezető hírek
Biblioterápiás csoport indult a VMK-ban
Gondolkodásra ösztönöz, önismeretre tanít
Eddig két sikeres foglalkozáson vannak túl, a második órára lapunk is ellátogatott, előtte pedig váltottunk néhány szót a foglalkozásvezetővel. Németh Mária – aki nyugdíjazása előtt a Báthory-iskola magyartanára volt – érdeklődésünkre elmondta, hogy a 2010-es évek elején kezdett el érdeklődni a kreatív írás iránt. Jelentkezett is egy képzésre, melyet pedagógusoknak szerevezett a Kossuth Klub, egy európai uniós projekt részeként. Három országból vettek részt tanárok a kurzuson, aminek keretében Angliába is eljutottak. Egy ez nagyon intenzív és inspiráló tanulási időszak volt számára.
Németh Mária csoportvezető
Annál is inkább, mert mint fogalmazott, a tantárgyi követelmények miatt eléggé szűk a pedagógusok mozgástere. Kevés az idő és a lehetőség arra, hogy valamilyen kreatív, élményszerű irányba tereljék az iskolai órákat. Ám a képzésen tanultak segítségével azért néha sikerült ezen felülemelkedni. 2019-ben határozott úgy, hogy jelentkezik a Pécsi Tudományegyetem biblioterapeuta szakirányú képzésére, melyet az egyetem budapesti képzési központjában végzett el, Béres Judit pszichológus, irodalomterapeuta vezetésével.
Mint mesélte, eleinte diákcsoportoknak szervezett foglalkozásokat, illetve néhány workshop alkalmával ismertette meg a helyi kollégákat az irodalomterápiával. Miután nyugdíjas lett, úgy érezte, hogy több ideje lenne arra, hogy kurzusokat tartson, így örül a lehetőségnek, hogy a Keresztury VMK-ban elindulhatott a „Szöveg(l)elő találkozások” című, felnőtteknek szóló nyitott csoport.
- Persze a legnehezebb az, hogy a bőséges kínálatból kiválasszak egy-egy szöveget. Ez igényli a legtöbb felkészülési időt. Nagyon szeretem a kortárs irodalmat, főleg a hazait, de külföldi szöveg is szóba jöhet. A mai alkalomra például Wisława Szymborska Nobel-díjas lengyel költőnő egyik versét hoztam. Mert nemcsak prózai szövegekkel dolgozunk, hanem lírával is. Utóbbi több lehetőséget ad akkor, ha a foglalkozáson kreatív írásra is sor kerül. A próza pedig az egyes magatartásmodellek mélyebb vizsgálatát teszi lehetővé. Az első órán például Mécs Anna Valika című novelláját dolgoztuk fel.
Hogy mit jelent a szöveg feldolgozása? Németh Mária azt mondja, hogy a biblioterápia elsősorban önismereti kérdéseket boncolgat, de természetesen – mivel az egyén a társadalom része – óhatatlanul megjelenik valamilyen társadalmi probléma is. A Valika esetében például a női szerepek, az identitás kérdése. Fontos, hogy a foglalkozás másfél órája alatt együtt legyen a csoport, együtt gondolkodjanak, átbeszéljék az olvasottakat. Vagyis a csoportdinamika is hangsúlyos. Megbeszélik, hogy kiből mit vált ki az adott szöveg, hogy kerülhet az egyén közelebb önmagához a szöveg által. Az olvasottakra és egymásra is reagálnak a foglalkozás alatt.
- A lényeg, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, megtapasztaljuk a másik érzését, véleményét, hiszen sok mindenben nem vagyunk egyformák, és ez így van jól. Az önismeret mások megértéséhez, elfogadásához is elvezet. De gyakran tanulni kell, hogy hogyan hallgassuk meg a másikat. Ebben is segít a biblioterápia. Ezenkívül közös élményt ad, vagy éppen további inspirációt egy-egy szöveg, szerző, vagy téma felfedezésére, újraolvasására. Általában van „házi feladat” is, ami arra szolgál, hogy otthoni környezetben még jobban el lehessen mélyülni a témában, átgondolva a csoportban elhangzottakat.
Ahogyan azt a foglalkozás elején a terapeuta a csoportnak elmondta: az órán mindenki megszólalása, észrevétele fontos, és egyforma értékű. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz hozzászólás. Az pedig alapszabály, ha a termet elhagyják, akkor a másik megnyilvánulásait nem beszélik ki.
A biblioterápia gondolkodásra ösztönzi az egyént, hogy reálisan lássa saját helyzetét, és az esetleges problémáira alternatív megoldásokat találjon.
A Szöveg(l)elő találkozások nyitott. A foglalkozásokhoz – melyet minden hónap harmadik csütörtökén tartanak – bárki csatlakozhat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben