Vezető hírek
Szakmai nap és nyilvános ásatás
Dr. Kostyál László igazgatóhelyettes a pedagógusokat köszöntve elmondta: a mostani múzeumpedagógiai évadnyitó egyfajta a ráhangolódás a kezdődő tanévre. A cél az, hogy a következő hónapokban minél több diák és tanár vegyen részt az izgalmas múzeumi foglalkozásokon. Ezek tematikájáról Kissné Kovács Ágnes megyei múzeumi koordinátor szólt részletesen.
Orha Zoltán (balról) a régészeti foglalkozásokról tartott interaktív tájékoztatást a tanároknak.
Múzeumpedagógiai évadnyitó
Mint mondta, a múzeumi óráknak két fő iránya van: az egyik része a történelemhez, régészethez kapcsolódik, a foglalkozások másik csoportja pedig a hagyományokkal, néprajzzal, korabeli életmóddal, művészetekkel ismerteti meg a gyerekeket. A kínálatot úgy állították össze, hogy az több iskolai tantárgy ismeretanyagához is kapcsolódjon; színesítve így a tananyagot.
A múzeumpedagógiai munkát Orha Zoltán régész és Szabó Tímea néprajzos segíti, akik a pedagógusoknak is adtak némi ízelítőt a játékos, interaktív foglalkozásokból. Kostyál László pedig Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész munkásságának néhány érdekes momentumába avatta be a hallgatóságot.
Dr. Kostyál László és Kissné Kovács Ágnes köszöntötték a pedagógusokat.
A szakmai napon elhangzott: a Göcseji Múzeum melletti területen – a leendő Mindszenty-központ helyén – megkezdődtek a megelőző régészeti feltárások. Az ásatások idején a múzeum lehetőséget szeretne nyújtani a diákoknak és a város lakóinak, hogy jobban megismerjék a korabeli vár területén zajló munkát, ezért nyílt napokat tartanak. Az iskolai csoportokat előzetes bejelentkezés alapján, szerdai napokon várják, szombatonként 10-11 óra között pedig bárki megtekintheti a Batthyány utcában zajló feltárást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése