Vezető hírek
Rómeó és Júlia kreatív diákmunkákon
Kiállítás nyílt két osztály alkotásaiból
A „Rómeó és Júlia – kétszer” című kiállítás anyagát és nyitó rendezvényét a 7.N osztály egyik fele, valamint a 10.A osztály állította össze egy drámapedagógiai irodalomóra keretében. A kiállítás ötletét az adta, hogy a kötelező olvasmány feldolgozására a két osztály szabad kezet kapott. A kreatív „témazáró” érdekes megoldásokat eredményezett; Karáth Anita, az iskola magyartanára úgy érezte, hogy az ötletes diákmunkákat jó volna egy kiállításon is bemutatni.
A flashmob-szerű megnyitón reneszánsz táncot, és erkélyjelenetet is láthatott a közönség. Karáth Anita elmondta: a projekt jó alkalom arra, hogy nyilvánosság elé kerüljenek egy magyaróra kulisszatitkai. A véletlen úgy hozta, hogy a hetedikes és a tizedikes osztály párhuzamosan tanulta Shakespeare művét, a feldolgozás pedig rendhagyó módon, projektmunka keretében történt. A tanár többek között arra is kíváncsi volt, hogy a két korcsoport miképp oldja meg a feladatot. Különleges dolgozatok születtek: társasjáték, plakátok, lego-játékra emlékeztető jelenetek, rajzok, könyvajánlók egyaránt láthatók a galériában. A pedagógus pedig örül, hogy a diákok egyből „vették az adást”, lelkesen álltak neki a munkának, amiből fantáziadús alkotások születtek.
Az oktatásban egyre fontosabb szerepe van az efféle kreatív dolgozatoknak, hiszen az élményszerű tanulás segíti a tananyag elsajátítását. A közös munka, pedig valóban egy olyan élményt ad tanárnak és diáknak, amire később is szívesen emlékeznek vissza.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban