Vezető hírek
Rekord létszámú hallgatóval indult a tanév
240-en felvételiztek sikeresen a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjába
Dr. Palányi Ildikó, a PE ZEK megbízott főigazgatója köszönti az elsőéves hallgatókat
Az elnökség bevonulása, valamint a Gaudeamus igitur elhangzása után dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem általános és tudományos rektorhelyettese szólt elsőként az elsőéves hallgatókhoz. Mint mondta, megalapozott és bölcs döntést hoztak a Pannon Egyetem zalaegerszegi képzéseinek választásával. A PE a nemzetközi rangsorban előkelő helyen jegyzett, az országban a második legjobbnak besorolt egyetem. Kiemelkedően jó munkaerő-piaci visszajelzésekkel rendelkező intézmény, amely a képzésben együttműködik a régió vállalataival, és a várossal is jó kapcsolatot ápol, amely szintén a javukra válik.
A zalaegerszegi egyetemi központ jelen tanévére rekordszámú elsőéves nyert felvételt. Összesen 240-en. Közülük 142-en a gazdászképzéseken, 53-an a mechatronikai mérnök, a gépészmérnök és a tesztmérnök képzéseken, és 45 fő a gazdaságinformatikus szakon kezdi a szemesztert. Dr. Palányi Ildikó, a PE ZEK megbízott főigazgatója, és a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja azt hangsúlyozta, jó helyen kerültek, egy családias, zöld kampuszba, amelynek erősségeihez tartozik a duális képzés, valamint a hallgatók tudományos diákköri tevékenysége.
Az eskütétel pillanatai (2. 3. kép)
A zalaegerszegi mérnökképzés jelentőségét kiemelve dr. Horváth Krisztián docens, a Mérnöki Kar tudományos és stratégiai dékánhelyettese azt kérte, hogy alázattal és szorgalmasan tanuljanak. Dr. Czúni László docens, a Műszaki Informatikai Kar dékánhelyettese is a tanulásra biztatta az elsőéveseket.
Magyarország egyik legjobb felsőoktatási intézményében kezdik meg tanulmányaikat Zalaegerszegen, ahol nagy tudású oktatóktól tanulhatják meg hivatásukat, mondta Balaicz Zoltán polgármester. Kiemelte, a diploma megszerzését követően biztosan el tudnak helyezkedni, mert szükség van kiváló szakemberekre. Szánjanak elég időt a tanulásra, mert akkor mindent elérnek, folytatta a gondolatmenetet Vigh László országgyűlési képviselő. Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott is megerősítette, hogy a cégek versenyeznek a jó szakemberekért. Ha szorgalmasak lesznek, bizakodóan tekinthetnek a jövőbe.
Szuper Ildikó, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány ügyvivő-szakértője „Közalapítványi Hallgatói Ösztöndíjat” adott át Kozma Boglárka pénzügy és számvitel alapképzési szakos hallgatónak, Horváth Fanni gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakos hallgatónak, Vojtovicz Máté gépészmérnöki alapképzési szakos hallgatónak, valamint Bárány Panna mechatronikai mérnök alapképzési szakos hallgatónak. Ezt követően Papp Roland senior hallgató felkötötte a szalagot az egyetemi zászlóra. Következett az eskütétel, melynek szövegét Ledniczki Petra gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakos elsőéves hallgató olvasta előre. Az új hallgatók egyetemi polgárrá fogadását követően elültették az elsőévesek fáját a nagyelőadó előtti parkban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Operett-Musical VarázsClub Blondie - Minden PéntekenAttacca - Révfülöp - minden szombatAttacca - Révfülöp - minden péntekAttacca - Révfülöp - minden csütörtökTenger disco - Vonyarcvashegyen - minden szerdán Élőzenés est Alsónemesapátiban!Hévízi színpadi est – Óriási zengő húrokon.Zenés Nosztalgia est Magyar Dal Napja top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás Nagykanizsa