Vezető hírek
Kollégium, udvar és sportpálya
Mint mondta, a zalaegerszegi intézmény Mindszenty bíboros legkedvesebb iskolája volt, amelyért és a többi egyházi iskoláért hálásak lehetünk. Hangsúlyozta, azért kellenek ilyen iskolák, hogy nemzet újra talpra álljon, és legyenek újra fiatalok, akik bátran és bőkezűen mondanak igent az élet titkára, a gyermekáldásra, és akik megőrzik és továbbviszik nemzetünk értékeit a keresztény Európában.
Megújult Mindszenty legkedvesebb iskolája
Phem József, a későbbi Mindszenty bíboros sürgetésére megépített Notre Dame Női Kanonok és Tanítórend iskolájának felszentelésére 1929. október 7-én került sor, beszélt az intézmény történetéről Csordás Róbert igazgató. Az oktatás a kezdetektől fogva teljes körűen zajlott, hiszen elemi és polgári iskola, valamint tanítóképző működött benne. Az indulástól eltelt tizenöt évben 400 diák kapott tanítói oklevelet. Hetven évvel ezelőtt, 1948 júniusában államosították, majd 1950-ben felosztották a rendet. A 90-es évek elején 18 nővér tért vissza a hívó szóra, hogy folytassa a munkát az intézményben, mely 1993. augusztus 28-án nyitotta meg újra kapuit.
A közel 90 éves iskola a tavaly január 30-án induló és idén június 30-án záruló EFOP-projekt keretében jelentős felújításon esett át az elnyert 496 millió forintos támogatásból. Erről Françoise Debeaupte rendfőnök beszélt, aki úgy értékelt: „építeni annyit jelent, hogy hiszünk a jövőben”. A fenntartó Notre Dame Női Kanonok és Tanítórend nevében köszönetét fejezte ki a projekt előkészítésében és megvalósításában résztvevőknek, akik, mint mondta, nagy hozzáértéssel és nagyszerű esztétikai érzékkel végezték el munkájukat.
Az ünnepség résztvevői a felújított belső udvaron
A beruházás összetett feladatot jelentett, hiszen teljes egészében megújították és bővítették a kollégiumot az idősotthon kiköltöztetésével, informatika termet valamint zene és tánc oktatására alkalmas termet hoztak létre a belső épületszárnyban, melynek udvarát térkövezték, továbbá újjáépítették a sportpályát a hozzátartozó út- és járdahálózattal. Mindez új és korszerű munkakörülményeket biztosít az iskola közössége valamennyi tagjának, húzta alá a rendfőnök.
Balaicz Zoltán polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy Mindszenty József, aki 1917-től 1944-ig volt Zalaegerszeg apátplébánosa, hitben és épített örökségben olyan értéket hagyott a városra, melynek emléket kell állítani. Így a Mindszenty-program keretében már megújították a plébániát, hamarosan elkezdik a Mária Magdolna Plébániatemplom felújítását, ahová új orgonát is beszereznek, továbbá emlékmúzeumot és zarándokközpontot építenek Mindszenty József tiszteletére a Göcseji Múzeum mellé. A Mindszenty-iskola felújítása kapcsán azt mondta, olyan intézményről beszélünk, amelynek munkáját a hazaszeretet és a kereszténynevelés tekintetében nemcsak a városban és a megyében, de országosan is nagyra értékelik.
A tánc öröme az új sportpályán
A belső udvarban tartott ünnepség után az új műfüves, többfunkciós sportpályához invitálták a vendégeket. Itt Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos mondott beszédet, méltatva, hogy a kormány is hozzájárult az intézmény megújításához. A világban zajló folyamatok miatt azt hangsúlyozta, hogy Mindszentyhez hasonló keménységgel kell kiállnunk a kereszténység és kultúránk megmaradása mellett.
A diákok táncos bemutatója után az ünneplők megtekintették a teljesen felújított, és új bútorokkal berendezett fiú- és leánykollégiumot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben