Vezető hírek
Védelemért védelmet vár
Immunrendszerünkről közelebbről
– Nagyon összetett szervrendszerünk az immunrendszer, mely lényegében az egész szervezetünkben jelen van. Egyik alrendszere a természetes vagy veleszületett immunitás. Nagyon sok kórokozótól megvédhet ez is bennünket, de az immunválasz nem specifikus és nem rendelkezik memóriával. Ha valamit nem sajátnak érzékel, akkor támadásba lendül. Az immunreakció lecsengését követően, mivel a természetes immunrendszerünk nem „emlékszik”, ezért ha újra találkozik ugyanazzal a kihívással, lassan és ugyanúgy fog reagálni, mint először. Ennél sokkal fejlettebb a másik alrendszer, a szerzett vagy tanult immunrendszer, ami életünk folyamán sajátítja el, melyik a saját antigén, és melyik nem, illetve mi az, ami ellen védeni kell bennünket. Fontos, hogy rendkívül specifikus immunreakcióra képes és memóriával is rendelkezik, ezáltal a későbbiekben azokat az immunsejteket tudja előhívni, amelyeket már korábban bevetett egy-egy kórokozó ellen. Ezáltal nemcsak gyorsabb, de hatékonyabb is lesz az immunvédekezés.
– Milyen kapcsolatban állnak egymással?
A veleszületett és a szerzett immunrendszer szigorúan szabályozott, többlépcsős folyamatban működik együtt egymással. A működésért, illetve a kommunikációért a szabályozó sejtek és az immunrendszer által termelt hírvivő fehérjék, úgynevezett citokinek a felelősek. Egy vírus- vagy baktériumfertőzés kapcsán az immunrendszer támadásba lendül, hogy elpusztítsa a szervezetünket károsító kórokozót. Ha ez sikerrel jár, akkor a támadó immunválasz lecsengésével egészséges személy esetében helyreáll az immunrendszer nyugalmi állapota. Vannak viszont olyan élethelyzetek is, amikor kifejezetten háttérbe kell vonulnia az immunrendszernek.
– Melyek ezek?
– Például gyermekvárásnál, hiszen a megtermékenyített petesejt illetve embrió csak félig saját, vagyis csak fele részben hordozza magán az anya antigén-tulajdonságait. Az anya immunrendszere ezt felismeri, bántóan azonban nem léphet fel, mert ez vetéléshez, koraszüléshez vezethet. A szülést követően az anya szervezetében visszaáll a korábbi immunológiai egyensúly, tehát csak átmeneti állapot az immunrendszer legyengülése. Ugyanakkor veleszületett immunhiányos állapotokról is beszélhetünk, melyek különböző súlyosságú és az élet előrehaladtával halmozottan előforduló, nem ritkán halálhoz vezető fertőző betegségekkel is járhatnak. Az immunrendszer egyensúlya kibillenhet akkor is, amikor az orvos immunelnyomó kezelést alkalmaz például szervtranszplantált betegen, abból a célból, hogy a beültetett szerv ki ne lökődjön ki. Mindez azonban magával vonja a fertőzések gyakoribb előfordulását.
– Szerzett immunhiányról mikor beszélhetünk?
– Itt kap hangsúlyt, hogy valóban nagyon sokat kell tennünk a megfelelően működő immunrendszerünkért, mert immunhiányos állapot léphet fel például túlzott alkoholfogyasztás, alultápláltság vagy éppen a túlsúly, továbbá a nem megfelelően kezelt cukorbetegség következtében is. Van, amikor viszont nagyon „erős” az immunrendszer, ilyenkor nemcsak a kórokozókat pusztítja el, hanem a saját szervezet ellen lép fel támadóan. Ezek az autoimmun betegségek, melyek kialakulásában genetikai és környezeti tényezők egyaránt szerepet játszanak.
– Mi a helyzet az immunerősítőkkel, egyáltalán szükségünk van immunerősítésre?
– Immunerősítés nem létezik, és nem is lenne jó. Az immunrendszerben ugyanis az immunológiai reakciókat nemcsak elindító, hanem megfékező sejtek is vannak, amelyek véget vetnek a támadásnak, amikor a kórokozó a szervezetből már eltűnik. Ha nem tudna az immunválasz leállni, akkor a saját szervezet károsodna. Szerencsére nincs az az immunerősítő, amelyekkel ezeken a fékeken át lehetne törni. Mindazonáltal valóban sokféle termék kapható – kétes helyekről, nagyon drágán – de ezeknek az égvilágon semmilyen immunerősítő hatása nincs. De számos vitaminról ismert, hogy hatással van az immunrendszer működésére, viszont ezek esetében sem erősítésről van szó, hanem sokkal inkább a megfelelő működés biztosításáról. Ilyenek például a C- vagy D-vitamin. Ugyanígy fontosak a nyomelemek, a vas, a magnézium, a cink, amelyek külső pótlására nincs szükség, ha valaki egészségesen és változatosan táplálkozik. Egy-egy elhúzódó megbetegedés vagy nagyobb műtétet követően, stressz helyzetekben, terhesség során, illetve daganatos betegség esetén azonban szükség lehet plusz vitamin- és nyomelem bevitelre. Immunrendszerünket támogathatjuk úgy is, ha felhagyunk rossz szokásainkkal. A dohányzás nem csak a tüdőt, de az immunrendszert is károsíthatja. Ugyanígy a nem megfelelő táplálkozási szokásaink is kihathatnak az immunrendszer működésére. Bizony nagy baj, ha nem működik helyesen, de ezt nem lehet kisarkítani arra, hogy erősítsük. Az egészséges életmód, a gyermekkorban és a később megkapott védőoltások ugyanakkor hozzájárulnak ahhoz, hogy egy jól felkészült immunrendszerrel rendelkezzünk. Az is vitathatatlan, hogy manapság nagyon sok baktérium, vírus, parazita leselkedik ránk, ami már a globalizációval függ össze, hiszen sokfelé utazunk a világban és ebből adódóan számos olyan kórokozóval találkozhatunk, melyek a lakóhelyünkön egyébként nem fordulnának elő.
– Mit tanulhatunk az új koronavírus-járványból?
– Sokkal átgondoltabb és tudatosabb életet kell élnünk, meg kell válogatnunk a mindennapi szokásainkat, hobbinkat, vigyáznunk kell a környezetünkre, és sokkal felkészültebbeknek kell lennünk egy ilyen nem várt helyzetre, hiszen bármikor megismétlődhet. Úgy vélem, a személyi higiénia terén tanulhatunk még nagyon sokat. Helyes kézmosással, légúti fertőzés esetén szájmaszk hordásával vigyázhatunk a környezetünkben élőkre, családtagjainkra, de különösen is a veszélyzetettekre mint például a gyerekekre, idősekre, betegekre. Emellett fontos a már rendelkezésünkre álló védőoltások beadatása is, hiszen ezek segítségével megelőzhetjük a járványok kialakulását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben