Nincs jó és rossz korosztály

 Előadás a generációs különbségek okairól

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ Steigervald Krisztián, generációkutató. A szakember a Mindszentyneum konferenciatermében tartott előadást a közelmúltban „Generációk harca - Hogyan értsük meg egymást? – új év, új szemlélet” címmel. Az elnevezés már önmagában meghatározza az alapproblémát: az egyes korosztályok között sokszor áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong, ami mind az oktatásban, mind pedig a munkahelyeken és a családi életben komoly konfliktushelyzetekhez vezethet. 

Az előadó szerint ma már nem lehet olyan egyértelműen meghatározni, hogy mikortól számít öregnek valaki. Míg a 20. század második felében 55-60 év körül volt a nyugdíjkorhatár, szinte mindenki igyekezett 50 éves korára (vagy még előbb) stabilizálni az egzisztenciáját, hogy utána nyugodt évei legyenek. Ekkoriban az öregség kezdete is erre az életkorra esett az emberek tudatában. Ma ez már nem így van, hiszen az iskolába járás, a családalapítás, a munkával töltött évek ideje jócskán kitolódott, nőtt az átlagéletkor és a nyugdíjas évek is később kezdődnek (sokan pedig ezt követően is dolgoznak). Nincs felső határa az életkori aktivitásnak. A technika robbanásszerű változása miatt pedig az emberek készségei, képességei is megváltoztak. Főleg az 1995 után született korosztályoké.

A több problémakört is érintő előadás során elhangzott: egy globális kultúraváltás átélői vagyunk, ami az élet minden területére kihat. Az audiovizuális tartalmaknak és az okoseszközöknek köszönhetően a fiatalok ma már bármilyen témát bármikor elérhetnek; akkor is, ha az nem az életkoruknak megfelelő. Az eszközhasználat és a vizuális ingerek miatt nekik sokkal fejlettebb a rövid távú memóriájuk, mint a 20. század emberének. Gyors válaszokat várnak, és a lényeges információk kiszűrésére törekszenek. A „felesleges” dolgok kevéssé köti le őket.

Ezzel szemben a 20. században születettek még egy könyv alapú világba születtek, ami a hosszú távú memóriát fejleszti. Persze a hetvenes-nyolcvanas évek gyerekeinek már a televízió is általános volt, de a tartalmak még ott is korlátozottak voltak. Hétfőn például sokáig adás sem volt, ezt egy mai gyerek már nem érti, nem tud kapcsolódni hozzá. Ők már úgy születtek, hogy a Youtube és a közösségi média a természetes számukra. Része az életüknek. Nemcsak szórakozásra, hanem tanulásra, kommunikációra, a kapcsolataik fenntartására is használják az okoseszközöket, így nem igaz az a nézet, hogy csak céltalanul nyomkodják a telefont. (Persze a szülő akkor cselekszik jól, ha segít a gyereknek eligazodni az online tartalmak között. Akár közös programot is ki lehet találni ehhez.)

Az is elmondható, hogy az oktatásban résztvevő tanárok zöme a múlt évezredben szocializálódott, így nemcsoda ha egy átlagos nap a generációk harcának tekinthető. Más ugyanis a tartós figyelemről a tanár és a diák elképzelése, élménye. A mai gyerek „belegyorsít” abba, ami nem érdekli, vagy amit nem érez fontosnak.

A szakember leszögezte: nem jobb, vagy rosszabb egyik korosztály a másiknál. Nem lehet azt mondani, hogy a mai fiatalok rosszabbak, a régiek meg jobbak voltak. Egyszerűen csak más lett a világ és a technika. Ami az idősebbeknek még fejlődésnek tűnik, az a mai gyereknek természetes. Élete első hét évében – ami aztán az egész életre kihat – teljesen más ingereket és képességeket szerez egy mai gyerek, mint szülei, nagyszülei. Ez más viselkedést és értékrendszert hoz magával. De ez sem azt jelenti, hogy rosszabb, mint a régi; csak más. 

Steigervald Krisztián szerint nincs egyetemes igazság, csak igazságok vannak. A világ pedig sokszínű, ne várjuk el egymástól, hogy egyformák legyünk. Híd persze kell a korosztályok és a generációk között. Ennek „kiépítésére” azok képesek, akik még a 20. században születettek. Nekik megvannak a hosszútávú memóriához kapcsolódó készségeik, ám a technikai fejlődés hatására más készségeket is elsajátítottak. Viszont fontos, hogy a mai fiatalokhoz ne huszadik, hanem huszonegyedik századi nyelven szóljanak. Az olyan szövegek, hogy „bezzeg az én időmben…” valószínűleg nem lesz célravezető.

A szakembernek néhány éve jelent meg a Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást című könyve, ami hasznos olvasmány lehet mindazoknak, akik bővebben is érdeklődnek a téma iránt.