Vezető hírek
Bizsergő a megye bora
Átadták a kitüntető minősítést a Megyeházán
Az öt kiválasztott bor termelőivel
Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, hogy a csodálatos természetei adottságokkal rendelkező Zala megyében nagy lépésekkel fejlődik a borturizmus is, amelyben még számos lehetőség rejlik. Az objektív adottságok mellett rendelkezésre állnak az élet bármely területén azon szakemberek is, akik tudásuk legjavát adva messze viszik a megye hírét. Dr. Papp Lajos, Fekete György, Márfy Gyula sorolta azokat, akiket az elmúlt években a megye díszpolgárává avattak, közte megemlítve a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett dr. Bussay László háziorvost, aki borászati tevékenységével történelmet írt Zalában. 2006-ban egyedüli magyarként a világ tíz legjobb rizlingje közé választották az Esküvé 2004 cuvée-jét. Büszkék Bakonyi Károly szőlőnemesítőre, aki 1960-ban megteremtette a külföldön is ismert Cserszegi fűszerest.
Dr. Pál Attila, Kis Miklós és Beke Zoltán, a nyertes borászat szőlész-borásza
Az elnök kiemelte, hogy nekik és az őket követő borászoknak köszönhetően a zalai bornak helye van a minőségi termékek között. A megyei borversenyre rátérve azt mondta, az öt nedű közel azonos pontszámmal jutott a legkiemelkedőbbek közé, melyek közül az egyik, a szakmai zsűri javaslatát elfogadva, kapja meg a Zala megye bora kitüntető címet.
Mielőtt még erre sor került volna, Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a 2016-ban elfogadott szőlő-bor ágazati stratégia céljairól, az elérhető pályázati lehetőségekről beszélt. Jelezte, hogy most zárult le egy 50 milliárdos keretösszegű pályázati program, ugyanakkor a borszőlő-telepítési támogatási program még elérhető. Arra biztatta a zalai szőlészeket, borászokat, hogy éljenek vele, hiszen a hatékonyság növelése érdekében az ültetvények megújítására, bővítésére is szükség van a beruházások mellett.
Dr. Kocsis László, a Pannon Egyetem Georgikon Kar kertészeti tanszékvezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a borászat tudomány és művészet is egyben. A bor a legérdekesebb élelmiszer-ipari termék, melynek fogyasztása évszázadok óta hozzátartozik az emberiség kultúrájához. Pácsonyi Imre, a megyegyűlés alelnöke a Zala megye bora kiválasztásának előzményeit ismertette. Április 6-án Becsehelyen volt a 17. borvidéki borverseny, amelyen 234 mintát értékeltek. A zsűri ezek közül választotta ki az öt legjobb fehérbort: a zalaszentgróti Dóka Éva pincészet Pinot blanc-ját, a cserszegtomaji Romsics Pince Sauvignon blanc-ját, a letenyei Kuprivecz József cserszegi fűszeresét, a csörnyeföldi Simon Pince Zalai szürkebarát borát valamint a Kányaváry Borbirtok Bizsergő nevű fehérborát, amely elnyerte el a Zala megye bora címet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban!