Vezető hírek
Múzeum nyílt a kádármester hagyatékából
Reziben nagy figyelmet fordítanak a szőlészet borászat hagyományaira
A Kádármúzeumot – épületet és bemutatóteret – pályázati segítségnek köszönhetően sikerült megvalósítani. Amint Cserép Gábor polgármestertől és Tafota Istvánné művelődésszervezőtől megtudtuk, Rezi és környéke többezer éves szőlészeti és borászati múlttal büszkélkedhet, ezt történelmi források, emlékek is bizonyítják. Az elmúlt századokban nagyon sok család ebből élt, szerezte be a napi betevőt. Köszönhető ez a település kiváló fekvésének, talajának és a különleges éghajlatának.
Persze hozzá kell tenni, hogy érteni is kellett a szakmához, nem beszélve arról, hogy a szőlő művelése nem kevés munkát igényelt. Az elmúlt évtizedekben átalakult a világ, a változások a szőlészetet sem hagyták meg a régiben. Sokan lemondtak a szőlőről, otthagyták a birtokaikat, mondván: nem éri meg művelni, a bornak nincs jó piaca. Öröm, hogy Reziben újra előtérbe került a szőlészet és borászat, többen fektettek be az ágazatba, segítve ezzel a helyi turizmust is. A hivatalos adatok szerint mintegy kétszázan élnek a szőlőhegyen, ami érthető, hiszen - ha közülük nem is mindenki szőlőtermelő - a nyugalom, a jó levegő mellett csodálatos a panoráma. A sok állandó lakos az önkormányzat számára ad feladatot bőven, hiszen számukra is biztosítani kell az infrastruktúrát, az élhető környezetet, a megfelelő életminőséget. Ezen folyamatosan dolgoznak. Ahogy azon is, hogy mindenki számára bemutassák a Rizlingországnak gyakran nevezett Rezi szőlészeti és borászati hagyományait.
Reziben hosszú évek ót a rendszeresek a szakmával kapcsolatos programok, így például a Vince-napi összejövetel, a borverseny, vagy a szüreti felvonulás. A Kádármúzeum állandó lehetőséget kínál az érdeklődők számára, hogy ismerkedjenek a szakma múltjával. Kocsis József mester eszközeiből rendezték be a tárlatot. A gyümölcsfeldolgozó mellett lévő épületben a mesterség csaknem összes szerszáma megtalálható. Száz esztendős gépek, köztük kézigyaluk, fűrészek és különböző abroncsok, illetve kész alkotások is helyet kaptak. A múzeum alapvető célja, hogy megőrizze az utókornak a kádármesterség hagyományait. Amikor Kocsis József elhunyt, a családja felajánlotta az eszközeit a település számára. Az önkormányzatnak sok ideje nem volt gondolkodni, de nem is kellett, hiszen rögtön tudták, hogy a hagyaték olyan értéket képvisel, amit feltétlenül be kell mutatniuk. Sikerült nyerniük az Agrárminisztérium Hungarikum pályázatán mintegy négymillió forintot, az összegből készült el az új épület. A berendezésben segített a Kocsis család is, így jött létre a múzeum kiállítása, ami kétségtelenül ritka kincs.
- Oktatási célzattal akár be is lehet mutatni a kádár szakmát, annak működését, hiszen sajnos egy majdnem teljesen kihalt mesterségről van szó – fogalmaztak. - A múlt században a borkészítés elképzelhetetlen volt a kádárok nélkül. Gondoljunk csak bele, hogy mennyire precízen kellett elkészíteniük a hordókat ahhoz, hogy megtartsák a bort, ne szivárogjanak, és nem mellékesen, szépek és tartósak is legyenek. Ebben is változott a világ, ma már a legtöbb pincészet acélhordókat használ, ezért egyre kevesebb szükség van a mesteremberekre. De azért be kell vallani, hogy egy szépen formált fahordó vonzza a tekintetet, s talán jobban esik belőle a bor is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben