Kézművesek Háza és népi dizájn

Hogy a valóságban melyik volt előbb? Többek között arról is mesélt Skrabut Éva, a népművészeti egyesület elnöke, a Művészbejáró az Orgonában című rendezvénysorozat keretében. Beszélgetőtársa Arany Horváth Zsuzsa újságíró volt.

Skrabut Éva a Művészbejáróban

Az est folyamán többek között megtudtuk, hogy Karcagon született, ereiben nemcsak kun, hanem némi indián vér is csörgedezik (legalább is egy a családját vizsgáló genetikai teszt ezt mutatta). A népművészet iránt pedig már kisgyermek kora óta érdeklődik, annak ellenére, hogy neki végül sosem volt ideje és türelme ahhoz, hogy valamelyik mesterséget kitanulja. Inkább a szervezőmunkát emelte művészi rangra.

Siklósi Judit szervező, Skrabut Éva, Arany Horváth Zsuzsa

A debreceni tanítóképző főiskola után Budapestre került, de a diploma megszerzését követően még kalandozott egyet az NDK-ban is. Barátnőjével akkor úgy gondolták, hogy az egyetem után és a munkába állás előtt kell egy kicsit bulizni. Hazatérve a Csepeli Munkásotthon könyvtárában kezdett el dolgozni, majd népművelő lett. Zalaegerszegre néhány évvel később került; tulajdonképpen férjhez jött ide.

A hetvenes évek közepén járunk, és Skrabut Éva az akkori Megyei Művelődési Központ (ma Hevesi Sándor Színház épülete) munkatársa lett, ahol már átvette néhány népművészeti ág „menedzselését”. Főleg a fafaragókkal, hímzőkkel foglalkozott. Mint mesélte, már ekkor felmerült, hogy jó volna, ha épülne egy olyan ház, ahol a kismesterségek jeles képviselői, vagy a szakmát tanuló fiatalok megfelelő körülmények között alkothatnak. 1981-ben aztán megalakult az Országos Népművészeti Egyesület, majd megyei szervezetek is létrejöttek. Itt 1982-ben hozták létre a Zala Megyei Népművészeti Egyesületet. A cél már kezdetektől az volt, hogy a népművészet ne csak valami múltbéli, vitrinbe való dolog legyen, hanem az újonnan létrehozott tárgyak révén élővé váljon. Vagyis az alkotómunka és a tanítás, újratanulás egyszerre legyen jelen a folyamatban.

Közben már szerveződött a gébárti Kézművesek Házának felépítése is. Éva közben a Városi Tanács Művélődési Osztályának munkatársa lett. (A régi megyei művelődési ház ugyanis megszűnt, létrejött viszont az MMIK és a VMK). Ami a Gébárti-projektet illeti elmesélte: Baránka József, Pelényi Gyula és Jankovics Tibor építészek álmodták meg Y alakúra a kézművesházat. A helyszínt még korábban nézték ki. Az intézmény városi pénzből (körülbelül 730 ezer forintból) épült fel, a szakipari munkát a helyi vállalatok végezték. De mint később kiderült, szerencsére nem társadalmi munkában dolgoztatták a munkásokat. Sokan viszont épp társadalmi munkát vállaltak szívesen a Kézművesek Házának létrejöttében. Skrabut Éva úgy látja, hogy volt az egészben valami jó értelemben vett mozgalmi jelleg. Mindenki lelkes volt, hozzá akart tenni valamit az ügyhöz. A ház végül 1983-ra lett kész, ahol önálló műhelyeket kaptak a kézművesek. Az alkotóház és a népművészeti egyesület munkája pedig szorosan összekapcsolódott.

1975 óta él Zalaegerszegen

Persze mindig jött valami új ötlet, különösen a rendszerváltozás után. Művésztelep, táborok és kézműves iskola is szerveződött, de arra is igény lett, hogy egész évben nyitva legyen a ház. Ehhez viszont téliesíteni kellett az épületet. Mint mondta: ahogy megoldódott egy probléma, mindig jött egy új, így pihenésre nem sok idő jutott. A legutóbbi felújításokkal most nagyjából olyanná vált a Kézművesek Háza, amilyennek egykor megálmodták, ennek ellenére változatlanul pezsegnek, mert valami azért mindig felmerül. (Nála például három komoly betegség is jött az elmúlt bő egy évtizedben a sok munka mellett, de szerencsére nem tudták legyőzni, illetve ő győzte le őket.)

Ha Skrabut Éva munkásságáról lajstromot szeretnénk készíteni, akkor azért akadnak még bőven említésre méltó elemek. Ilyen például a zalai jurta megépítése, amivel aztán több mint húsz évig „turnéztak” az országban, a fazekastalálkozó életre hívásra és évenkénti megszervezése, a budavári mesterségek ünnepén való folyamatos részvétel. Ezenkívül megannyi sikeres pályázat, a népi dizájn program népszerűsítése és a Kárpát-medencei tradicionális sírjelpark életre hívása. Nyilván mindehhez aktív munkatársakra, vagyis egy jó csapatra is szüksége volt/ van. 

Ami a népi dizájnt illeti, azt vallja: a használhatóság nagyon fontos! Hagyományos módszerekkel, tradicionális mintákat felhasználva, olyan új tárgyakat kell készíteni, amik a 21. században is használhatók. Ez a jövő. Szeretnék például a hetési viselet formáit, motívumait átültetni a mai ruhákra is valahogy. Csak így lehet az egyes tájegységek kincseit megmenteni.

Fontos lenne az is, hogy iskolákban is legyenek megfelelő számban kézműves órák, foglalkozások, hiszen a mentális és szellemi fejlődéshez, a nyitott gondolkodás elsajátításához és a kreativitáshoz nélkülözhetetlen a manuális tevékenység, a művészeti, népművészeti képzés.