2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Három napos táncünnep

2018. május 06. vasárnap, 19:12
Szerző: B.K.; Fotó: Koch Máté
Az idén a Tánc Világnapjára esett az országosan, sőt azon túl is nívós hírnevet kiérdemelt Zalai Kamaratánc Fesztivál megrendezése Zalaegerszegen. A háromnapos programon közel 40 koreográfiát láthattak a nézők a Hevesi Sándor Színházban, míg a házigazda Zalai Táncegyüttes székhelyén, a Városi Művelődési Központban hajnalig tartó táncházak biztosították a lazítást a nagyon is komolyan vett verseny levezetéseképpen.

Immár 28. alkalommal várták az amatőr és profi résztvevőket az 1965. óta hagyományos rangos táncprogramra. A rendezvénynek kétévente ad otthont a zalai megyeszékhely. (Ezen kívül még szintén kétévente, de a zalaival éves váltásban kínál megmutatkozási lehetőséget az ország néptáncosainak a rokon Szolnoki Országos Néptáncfesztivál, ahol a nagyegyütteseket várják színpadra.)

XXVIII. Zalai Kamaratánc Fesztivál

Zalában maximum nyolc fős csoportok állhatnak autentikus vagy tematikus koreográfiákkal a hat tagú zsűri elé, a néptánc új és hagyományos útjait bemutatva. E mellett kiváló alkalom ez az ifjú koreográfusok szárnypróbálgatásainak értékeléséhez. Így volt ez többek között két zalaegerszegi fiatal, Kósa Ruben (egyben díjazott táncos is) és Horváth Gábor esetében. A hazai színeket természetesen a házigazda Zalai Táncegyüttes és utánpótlása, a Zalai Csüntök képviselte. A megyéből még a nagykanizsai Zalagyöngye Táncegyüttes jelentkezett a megmérettetésre. S ahogy 2004 óta szokás, határontúli magyarok is zsűri elé álltak, Erdélyből ezúttal kettő, Szlovákiából egy hagyományőrző csoport. 

S ha még kiemeléssel lehet élni, nem lehet szó nélkül hagyni a zalai származású Fitos Dezső társulatának produkcióját, illetve a MÁNE Kamara Társulatot ahogy a táncversenyt kísérő zenekarokat is csak elismerő szavak illethetik. S a megjegyzések közé tartozik, a szokottnál több volt a nyomasztó téma a koreográfiák között. 

Végül közel harmincan részesültek díjazásban a Novák Ferenc koreográfus vezette zsűritől, köztük a Zalai Táncegyüttes együttesi nívódíjat, valamint Varga János, a hazaiak művészeti vezetője koreográfusi nívódíjat kapott. 

- 27 együttest láttunk vendégül, közel 40 produkció került a közönség és a zsűri elé, az esti táncházakban több százan ropták hajnalig a táncot – mondta Rácz Petra, a Zalai Táncegyüttes Egyesület elnöke, summázva a három napot. – Az idén is széles volt a paletta a komorabb koreográfiától a viccesig. A 16-50 éves korosztály képviselte magát. A visszatérő táncosok és koreográfusok mellett újak is. Szombaton telt ház volt a nézőtéren. Köszönet illeti a színház műszaki gárdáját, akik minden téren profi körülményeket biztosítottak három napon át.

A programot a Zalaegerszegi Önkormányzat mellett a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK