Múzeumpszichológia és gyűjtőszenvedély

New york-i tárlatvezetés Zalaegerszegről

A metropolisz ugyan távoli – és sokszor elérhetetlen – helynek tűnik a zalaiak számára, ám mivel most a digitális térben töltjük napjaink zömét, a távolságok roppant egyszerűen legyőzhetők. Így semmi meglepő nincs abban, hogy egy pécsi születésű és egyetemi éveit is ott töltő, jelenleg Zalaegerszegen élő pszichológus épp egy new york-i kiállítóhely kapcsán beszéljen múzeumpszichológiáról és a terek befogadásának lélektanáról. Annál is inkább, mert a pszichológia ritkán foglalkozik ilyen kérdésekkel.

A Guggenheim Múzeum bejárata (Forrás: Internet)

A Solomon R. Guggenheim Múzeumról röviden annyit érdemes tudni, hogy 1939-ben alapította a gyűjtőszenvedélyéről ismert névadó (a fenntartó azóta is a róla elnevezett alapítvány), hogy a modern művészetek háza legyen. Főleg absztrakt alkotások, valamint impresszionista, szürrealista és expresszionista művek szerepelnek a gyűjteményben. Az épület tervezője Frank Lloyd Wright építész volt.

Mind az ott élők, mint pedig a turisták számára kedvelt hely a Manhattan-ben, azon belül is az Ötödik sugárúton lévő épület (mely a világörökség része), ami stílusával, formai megoldásaival máig kitűnik környezetéből. Nemcsoda, hiszen maga Frank Lloyd Wright építész is egy különc figura volt. Nagy Réka ezen a ponton fel is tette a kérdést: lehet-e egy épület műalkotás? Vagyis alá lehet-e rendelni a látványt a funkciónak? Wright az épület tervezésekor ha alárendelésre nem is, arra viszont törekedett, hogy szimfónia jöjjön létre az épület és a benne szereplő alkotások között. A modern művészetek háza modern formai elveket (geometrikus megoldásokat) követett. Belépve egy sötét, szürke térbe jutunk, ami kezdetben szorongást okoz, aztán a tágas, világos terekbe érve jön a felszabadulás érzése: jó hangulatba kerülünk, sok időt szeretnénk ott eltölteni. A pszichológus szerint ezt a lélektani „trükköt” sok bevásárlóközpont is alkalmazza.

A Guggenheim nem egy klasszikus, úgynevezett elfogadó múzeum, ahol viselkedni kell, hanem egy befogadó épület, ami sokkal inkább azt sugallja: játsszál velem. Az élet része vagyok, itt jól fogod érezni magad. Az intézménynek sokféle látogatót kell becsalogatnia (a helybéli iskolás csoportoktól kezdve a távoli országokból érkező turistákig), így a modern múzeum egy színes, változatos térként funkcionál. Persze az épület vitákat is kiváltott annak idején: a felfelé haladó rámpa miatt sokan parkolóháznak csúfolták, de volt, akinek a mosógép jutott eszébe róla. Akárhogy is, az ott kiállított modern művekkel mindenképpen összhangban volt és van az épület.

Nagy Réka

A tárlatvezetés során szóba került a gyűjtőszenvedély és a gyűjtés pszichológiája is. Solomon Guggenheim és unokahúga, Peggy Guggenheim a korszak híres gyűjtői voltak. Utóbbi volt az első nő, aki olyan gyűjteményt hozott létre, mellyel korábban csak uralkodók, vagy gazdag mecénások rendelkeztek. Pláne, mert a korábbi évszázadokban, de még Peggy korában, vagyis a 20. század első felében is a nők társadalmi és vagyoni helyzete nem tette lehetővé az efféle „hóbortokat”. Hacsak, nem úgy örökölték a férjük halála után a vagyont és vele a gyűjtés, vagy a mecenatúra lehetőségét. A műgyűjtés a pszichológus szerint egyértelműen egy férfias dolog volt, melynek megvolt a maga lélektana is: a versengésre, vadászatra, szenvedélyre való hajlandóság, és persze státuszszimbólumnak is számított. A nők maximum ékszereket, ruhákat, porcelánokat gyűjtöttek, de az inkább egy „otthoni” és nem társadalmi cselekedet volt. Peggy viszont egész életstílusával és szenvedélyével rácáfolt erre (persze nagyban segítette az, hogy édesapjától örökölte a vagyonát.)

Az a kérdés is felmerült, hogy a Guggenheim-család a 20. század elején miért gyűjtött olyan – főleg avantgárd – műalkotásokat, melyek anyagi értéke, és későbbi elismertsége akkor még erősen kérdéses volt? Nagy Réka úgy véli, hogy ennek összetett okai lehettek. Egyrészt a klasszikus művek drágák voltak, egy új alkotásban kevesebb volt a kockázat, ugyanakkor a gyűjtők azt érezték, hogy a kortárs alkotások megvásárlásával maguk is tudnak hatni a művészeti életre, vagy egy-egy alkotó pályájára.

Érdekes az absztrakt művek befogadásának pszichológiája is: minél elmosódottabb, stilizáltabb egy kép, annál inkább beindulnak az ösztöneink. A nonfiguratív képek olyan idegrendszeri struktúrákhoz képesek „hozzányúlni”, amik máskor nem elérhetőek. Az absztrakt művészet zsenialitása a szakember szerint többek között ebben rejlik.