Vezető hírek
A zalai pálos monostorok nyomában
Előadás a közösségi régészeti kutatásokról
A Mindszentyneumban megrendezett „Pálos monostorok nyomában Zala vármegyében” című előadáson Havasi Bálint bevezetésképpen arról szólt, hogy napjainkban a múzeumoknak világszerte újra kell definiálniuk önmagukat, s újragondolni tevékenységeiket. Ennek az innovatív gondolkodásnak a része a közösségi régészet. A civil szervezetekkel, vagy magánszemélyekkel együttműködő múzeumok immár nemcsak a tudományt, hanem a szórakozást is szolgálják, továbbá szélesebb betekintést engednek a szakmai munkába. E szellemiség mentén alakult ki a közösségi régészet Zalában. 2016-ban Válluson, az egykori pálos monostorhoz kapcsolódóan kezdődött ilyen jellegű kutatómunka, Simmer Lívia szakmai vezetése alatt.
Simmer Lívia és Havasi Bálint
A 13. században kialakuló, egyetlen magyar alapítású férfi rend zalai nyomainak feltárása kezdetben közösségi finanszírozásban valósult meg, mert nem volt állami forrás az ásatás támogatására. Az igazgatóhelyettes hozzátette: valaki azért csatlakozott, mert kiskorában régész akart lenni, valaki hitbéli okok miatt érdeklődött a pálosok iránt, mások pedig a szimpla kíváncsiság, vagy a jó közösség kedvéért kapcsolódtak be civilként a munkába. A csapat létszáma folyamatosan nőtt, és nemsokára a pálos rend is felfigyelt az ásatásokra, akik aztán együttműködést kötöttek a Göcseji Múzeummal. Azóta egy NKA-s pályázatnak köszönhetően tovább folyhat a munka, és az eddigi kutatási eredmények feldolgozására is lesz lehetőségük.
A vállusi monostor rekonstrukciós modellje
Erre már csak azért is szükség van, mert feltárások nemcsak Válluson zajlottak, hanem a megye többi pálos emlékhelyének környezetében is. A régészeti kutatások részleteit Simmer Lívia ismertette az est folyamán. Zala megyében Válluson, Zalacsányban (Örvényeshegy), Óhídon, Kehidán (Eleksziget) vannak pálos nyomok. Az elmúlt évek közösségi feltárásaival ezek maradványait próbálták a felszínre hozni. A kutatómunka szinte mindenhol pozitív eredményt hozott. Válluson például 2019-re sikerült az egykori templom teljes hosszát meghatározni, de egy osszárium is előkerült (az ebben lévő csontok vizsgálata még folyamatban van), ezenkívül viseleti és használati tárgyakat, továbbá ékszert és állattartásra utaló maradványokat találtak. De Mátyás király- és Zsigmond király kori pénzérmék is előkerültek a vállusi rom környezetéből. A kolostor a 14-15. században virágzott, ám a létrejöttét még homály fedi. A régész szerint az, hogy ennél korábbi leletek is vannak azt jelzi, hogy a pálosok megjelenése előtt már volt itt egy település.
Örvényeshegyről is kerülek elő sírok (Forrás: Göcseji Múzeum)
A pálos kutatással és a közösségi régészettel kapcsolatban arra is van jó példa, hogy tudomány és nyári fesztivál találkozik egymással. Az örvényeshegyi piknik szervezőinek kérésére a kis hegyi településen is elindult egy közösségi feltárás 2021-ben. A fesztivál miatt már ekkor sok civil érdeklődött az ásatás iránt. A kutatások tovább folytatódhatnak Örvényeshegyen, hiszen az a cél, hogy amit csak lehet, láthatóvá tegyenek az egykori monostorból. Idén júniusban a fesztivál egyik látványossága lesz a nyílt ásatás, melynek helyszíne pont a rendezvény területére esik.
Közösségi feltárás Örvényeshegyen (Forrás: Göcseji Múzeum)
A régészek ugyanakkor jelezték: nem céljuk hogy minden pálos emlékhelyet feltárjanak a megye területén. A jövő régész-generációinak is hagynak lehetőséget a további kutatásra. Elképzelhető ugyanis, hogy ők már új módszerekkel és új kérdésfelvetésekkel állnak hozzá a témához, ami akár más eredményekhez vezethet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházban -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékén