Vezető hírek
Horváth Lászlót díjazták a csoportos tárlaton
A képzőművészeti élet keresztmetszete
A képzőművészeti kiállítássorozat nem előzmények nélkül való. A kilencvenes években Zalai Tárlat néven indult el a kezdeményezés. Akkor még ötévente mutatták be a megyében élő és alkotó művészek munkáit.
HorváthLászló szobrászművészt díjazták
A pénteki kiállításmegnyitón Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta: örömteli, hogy az elmúlt években megújulhatott az egykori zsinagóga épülete. Néhány hete 10 millió forint értékben új világítórendszert és paravánokat kapott a galéria (ezek a mostani tárlaton kerültek első alkalommal „bevetésre”). Hamarosan pedig a hangversenyterem előtti tér is megszépül; a tervek szerint visszaállítják az egykori zsinagóga körüli kovácsoltvas-kerítés egy részletét.
Ami a Zalaegerszegi Szalont illeti: a képzőművészeti seregszemlére ezentúl háromévente kerül majd sor. A cél azonban továbbra is az, hogy bemutassák a közönségnek az idősebb és fiatalabb művész-generációk munkásságát. Annál is inkább, mert a fiatal alkotók mindig új impulzusokat hoznak közénk – fogalmazott a polgármester.
Varga Bálint aktot ábrázoló grafikája
A tárlatot Hegyeshalmi László festőművész nyitotta meg. Mint mondta, a város képzőművészeti életének keresztmetszete ez a kollektív kiállítás. Mind technikailag, mind stílusában egy nagyon sokszínű válogatást láthatunk. Egy olyan ünnep ez, ami arra is hivatott, hogy orientálja a nézőt és felkeltse az érdeklődést. Az itt élő művészek szabadon dönthetnek róla, adnak-e be munkát a Szalonra, vagy sem. A zsűrizés során néhány művet visszautasítottak, de nem azért mert minőségileg nem voltak megfelelőek, hanem hogy az eltervezett, kialakított összkép erősebb legyen – szerinte ez sikerült.
Hozzátette: a tárlatnak van egy jól meghatározható figurális, és egy absztrakt, minimalista vonala, ami a rendezésen is látszik. Úgy érzi, hogy ha egy kiállítás jól rendezett, az már önmagában egy műalkotás. A figurális alkotók közül többek között kiemelte Németh János, Farkas Ferenc alkotásait, a fiatalok közül pedig Novák Kata festményét. A nonfiguratív „szekcióból” Budaházi Tibor misztikus festményeit, Karner László lírai absztrakcióit, Pál Katja minimalista képeit.
Jobbról Szentgróti Dávid festőművész alkotásainak részletei
Az idei Szalon-díjat (150 ezer forintos jutalom) Horváth László szobrászművész kapta, aki ezúttal kisméretű, ékszerfinomságú, geometrikus és tükröződő kompozícióival nyerte el a zsűri tetszését. Mint elhangzott: talán megérett az idő arra, hogy a szobrászművész köztérre is készítsen ehhez hasonló alkotást, vagy alkotásokat.
A Zalaegerszegi Szalon október 8-ig várja a látogatókat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központja -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenAszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén