Feketén-fehéren egy túlszínezett világban

 Amikor kép és szöveg egymást erősíti

A két alkotó a civil életben gyógyszeripari cégnél dolgozik, és a közös – nem szakmai, hanem művészi – munka ötlete onnan jött, hogy egyszer András megosztott egy fotót a Facebookon, Judit pedig kommentben odaírt egy haikut. A fotós számára ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a kép és a szöveg egymást erősíti; interferenciába kerülnek egymással. Ezért lett ez a szó a kiállítás címe is. (Az anyagot először egy pécsi galériában láthatta a közönség 2017-ben.) A projekt során rengeteg fotó és vers közül választották ki azt a tizenötöt, melyek hangulatukban illenek egymáshoz. De az is előfordult, hogy már meglévő képhez íródott haiku. Például a Kocsis Zoltán karmestert ábrázoló fotóhoz, hiszen a kép a zeneművészt még munka közben ábrázolja, ám a rövid költemény már halála apropóján készült hozzá.

leszakadt hangok verdesnek

két csend között

pálcád pihen már

A rendezvényen az alkotópárosból csak a fotóművész volt jelen. Krizsik András kérdéseinkre (melyek ezúttal a kiállítás megnyitójául is szolgáltak) többek között elmondta: kép- és mozgóképdömpingben élünk, ezért egy állóképnek nagyon erősnek kell lennie ahhoz, hogy megakadjon rajta a néző szeme. Pláne, ha a kép fekete-fehér, mint az ő alkotásainak szinte mindegyike. Az „erősség” ez esetben egy olyan képi és érzelmi hatást jelent, amit egyből észrevesz a néző. Nem kell egy fotóra ezer felesleges dolog, mert az elviszi a szemet, elég egy kiemelt részlet, amire felfigyelnek. Fotóinak képi világa ezért leegyszerűsített, sokszor stilizált, már-már grafikaszerű.

Képei, ahogy a könyvtárban látható tárlat alkotásai is, egyfajta érzelmi utat járnak be. Fontos számára, hogy szabad asszociációkra késztesse a nézőt. Szerinte a művészet arról szól, hogy kifejezzük magunkat; mondjuk el egyéni gondolatainkat, tapasztalatainkat, ami visszhangot kelt a befogadóban. Azt vallja, ha egy fotó igazán jó, akkor fekete-fehérben lesz teljes; a színek csak elvinnék a néző figyelmét.

szép tested csodám

pillantásod takaróm

mit nekünk halál

Krizsik András sokáig foglalkozott aktfotózással, de egy idő után felhagyott vele. Főleg azért, mert az emberek zöme azt gondolja, hogy az akt egy meztelen nőt ábrázoló kép, amitől valamiféle szexualitást várnak. Pedig a pucérság, a kitárulkozás és az akt között óriási a különbség. Utóbbi nehéz műfaj, és feltételez egyfajta bizalmat, intimitást, őszinteséget a fotós és modell között (ez is egyfajta interferencia). Ám nincs benne hazugság, hisz minden álarc lehull. Az akt egy eszköz, mellyel rengeteg érzelmet – fájdalmat, szorongást, örömöt, elgyötörtséget, megaláztatást, kiszolgáltatottságot – ki lehet fejezni anélkül, hogy túl sokat megmutatnánk a női testből. A jó akthoz elég csak sejtetni, érzelmeket közvetíteni és a fényekkel játszani. Sajnos ez az üzenet nem, vagy csak nagyon nehezen megy át a közönség felé, ezért is hagyott fel az aktfotózással. A klasszikus aktfotózás egyébként ma már konzervatív műfajnak számít, és mivel általában is a fotográfia hagyományaihoz nyúl vissza, konzervatív fotósnak tartja magát.

kósza szél játszik

virágok illatával

reményt lop belénk

Az alkotóról megtudtuk: eredetileg biológia-kémia szakon végzett a szegedi egyetemen és negyven éves korában kezdett el komolyabban foglalkozni a fotózással, melynek fortélyait autodidakta módon, illetve kisebb tanfolyamokon, workshopokon sajátította el. Próbálkozott analóg technikával is, de végül a digitálisnál horgonyzott le, főleg kényelmi és anyagi okokból. Rajong a komolyzenéért, 12 éve fotóz egy kamarazenei fesztivált (ott készült a Kocsis Zoltánt ábrázoló kép is). Bár a könyvtárban szereplő képeken koncert közben „csípte el” a művészeket, általában a „backstage” világa érdekli. Vagyis azok az elkapott pillanatok, amikor a zenész is ember (mondjuk éppen „klott gatyában” próbál a koncert előtt).

A fotózás esszenciája, vagy mottója számára az, amit tanára javasolt a csoportnak az egyik kurzuson: Ne tárgyakat fotózzatok, hanem fényeket!”

Az Interferencia című kiállítás szeptember 22-ig látogatható a könyvtár olvasótermében.