Vezető hírek
Útfelújítás Nova és Lenti között
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a helyszíni bejáráson elmondta, hogy a 75-ös főútvonal Keszthelytől Bakon valamint Lentin át Rédicsig tart. A felújítás Nova külterületét érinti 1700 méter hosszan a kapaszkodósávval együtt. Rekonstrukció során helyenként pályaszerkezet-cserét végeznek, valamint felmarják a tönkrement bitument. Ezt követően húzzák rá az új aszfaltréteget 12 illetve 14 centiméter vastagságban. A beruházás a Magyar falu programból valósul meg, melyre 480 millió forintot nyert a Magyar Közút. A Duna Aszfalt Kft. nyerte el a kivitelezést, ami várhatóan szeptember elejére fejeződik be.
Mórocz József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala megyei vezetője azt fűzte hozzá, hogy Lenti felé ezen a szakaszon napi 4 ezer jármű halad. A nagy igénybevétel miatt a régi burkolat elöregedett, így indokolttá vált rekonstrukciója. Az aszfaltozás mellett a padkákat és a vízelvezető árkokat is felújítják ezen a szakaszon. Az igazgató kiemelte, a járványügyi helyzet nem állította meg a megyei útberuházásokat, amelyek az ütemtervek szerint haladnak.
A bejárás Zalatárnokon folytatódott, ahol a Soós Zsolt polgármester a jegyzővel és helyi képviselő-testület tagjaival együtt kérte a konzultációt a település belterületén lévő közúti híd felújítása érdekében. Elhangzott, a Magyar Közút rendelkezik engedélyes tervekkel, azonban még várni kell a rekonstrukcióra, ami 200 millió forintba is kerülhet. A nagy kanyarban lévő, megsüllyedt hídon veszélyes a közlekedés, már megközelítésekor érdemes erősen a fékpedálra lépni. A tervezett felújítás során kiszélesítenék a hidat (ami így elvesztené híd jellegét), az előtte lévő szakasz korrekciójával, ami így biztonságossá válhat.
Dobronhegynél már a befejezéséhez közeledik a 7405 számú mellékút 150 méteres szakaszának rekonstrukciója, amit tavaly kezdtek meg a felfele tartó sáv elbontásával. A forgalmat még jelzőlámpák irányítják, hiszen még zajlanak az utolsó munkálatok a lefelé tartó sávon. A korszerűsítés során hat méter mélységben teljesen újjáépítették az útszerkezetet. A közút 450 millió forintot költhetett a beruházásra a Magyar falu programból.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben