Vezető hírek
Új vonalhálózat és menetrend
Lakossági fórum a zalaegerszegi helyi buszközlekedés átalakításáról
Rózsa Tamás forgalmi üzemvezető tájékoztatóját tartja
A közösségi közlekedés átalakítása már korábban is szóba került, csak akkor nem ért célba. Ez a munka 2021 végén indult újra az utazási igények 2022 nyaráig tartó online lakossági felmérésével, amely alapján a Volánbusszal közösen megkezdődött a tömegközlekedés új struktúrájának kidolgozása, mondta Gecse Péter alpolgármester. Mint fogalmazott, miután az utazási igények is megváltoztak, így az új hálózat és menetrend kialakításában fontos szempontként jelentkezett a városrészek átszállás nélküli elérése, valamint az ipari parkok és a bevásárlóközpontok kiszolgálása. A decemberi közgyűlés egyhangúlag fogadta el az új vonalhálózat és menetrend koncepcióját, melyet követően online felületen és az önkormányzati képviselőkön keresztül január 16-ig egy hónap állt rendelkezésére a lakosoknak a véleményezésre. A mostani fórum is ezt szolgálja, amit a lakosság kérésére szerveztek meg. Az alpolgármester beszélt arról is, hogy fontos cél a kihasználtság javítása az utasszám stabilizálásával illetve növelésével. A közlekedési cég veszteségeinek finanszírozásra ugyanis évről évre nagy terhet ró az önkormányzatra, amely összeg idén meghaladhatja az egymilliárd forintot. Az alpolgármester kiemelte továbbá, hogy az elmúlt években a buszpark megújításával is foglalkoztak. 2020-ban 6 új csuklós dízel buszt vásárolt Zalaegerszegre a közlekedési cég, idén tavasszal pedig 11 új elektromos szóló buszt szerez be. Ezáltal a helyi autóbuszállomány átlagéletkora már 5 évre csökken, ami nagyon kedvező érték a vármegyeszékhelyek összehasonlításában.
Az 1Y és a 11-es járat az Ola utcában
A rendezvényen ifj. Böjte Sándor Zsolt, a belváros valamint az olai városrész önkormányzati képviselője is köszöntötte a megjelenteket, majd Rózsa Tamás, a Volánbusz zalaegerszegi forgalmi üzemvezetője vetített képes előadásában ismertette a helyi közösségi közlekedés megújításáról szóló koncepciót. Mint mondta, a csökkenő utasszám miatt csökken a bevételük, miközben az energiaárak emelkedése miatt egyre nőnek kiadásaik. A helyi közlekedés fenntarthatóbbá tétele mellett cél az is, hogy jelentősen javuljanak az átszállásmentesen elérhető kapcsolatok, közvetlen buszjáratok közlekedjenek például a Kertváros és Landorhegy, vagy Botfa és a belváros között. Tájékoztatójából többek között az is kiderült, hogy az egyes útvonalak megváltoztatása mellett új vonalszámozási rendszert vezetnek be, például a Landorhegyet a Kertvárossal összekötő új járat 18-as jelzést kap, a szenterzsébethegyi 24-es járat 6-osra, a 30-as bazitai 7-esre, míg a 26-os ebergényi járat 12-esre változik.
Major László, Szendrey Júlia utcai lakos érdeklődésünkre elmondta, feleségével az 1-es és a 24-es járattal szoktak utazni, amelyek óránkénti közlekedése nem elégíti ki az igényeket. Ráadásul munkaidőkezdéskor és -befejezéskor borzasztóan zsúfoltak. Az olai és a gógánhegyi lakosok és hegytulajdonosok érdekében ezért azt javasolnák, hogy a helyközi járatok álljanak meg a műbútornál, a Kiskondásnál és a teskándi elágazónál, ne csak a Kölcsey-gimnáziumnál és a Malom utcai megállóban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben