Vezető hírek
Mária-emlékhely a képes-fa helyén
Szakrális emlékhely az alsóerdei túraútvonal mellett
Mára, a város lokálpatrióta hozzáállásának köszönhetően emlékhelyet állítottak itt, ismételten lehetőséget adva a zarándoklatra, az alsóerdei szakrális elvonulásra. Október 5-én avatták fel a LÉSZ Kft. kivitelezéseben megvalósult tölgyfa támasztású, legyezőszerű tetővel fedett emlékhelyet, Darabos Géza tervei alapján, melyet kis pihenőhely egészít ki. A beruházás az Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ fejlesztése projekt keretében valósult meg közel 8 millió forintból. S míg az eredeti Mária szentkép többször cserélődött, a mostani Tóth Zoltán Tamás és felesége felajánlása. A képes-fa történetéhez számos adalékkal szolgált névrokona, dr. Tóth Zoltánné, valamint Bőke Gyula és Bőke Gyuláné.
Az avatáson Balaicz Zoltán polgármester a város néhány legendás múltbéli eseményére utalt. Ezek közé tartozik a húsvéti határjárás, melynek útvonalába esett a nevezett képes-fa is. Közel fél évszázad után a múlthoz és hagyományokhoz való ragaszkodás hozadékaként ma ismét látogatható ez az emlékhely. Majd köszönetet mondott a kivitelezésben, megvalósításban közreműködőknek és a településrészi képviselőknek, akik felelősséget vállaltak az emlékhely megóvásáért.
Molnár János plébános a hitélet fontosságáról szólt, melyet egykor a bántalmazások ellenére is vállaltak ez emberek. Valamint örömmel jegyezte meg, a város minden határrészén ma már valamilyen szakrális hely köszönti az ideérkezőket. A legújabb Mária emlékhely mellett, a nekeresdi kettős kereszt, a csácsi Szent István szobor és az andráshidai életfa. Majd Kis Kornél ferences plébános az Evangéliumból olvasott fel, Stróber László apát pedig megáldotta az új Mária emlékhelyet.
Az avatáson részt vett a kertvárosi Rózsafüzér Társulat.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban