Vezető hírek
Göcseji Látogatóközpont a piacon
A TOP projekt keretén belül megvalósuló, mintegy 500 millió forintos beruházás fele a gazdaságfejlesztést, másik fele pedig a turizmust szolgálja. A cél az, hogy egy olyan termelői piac, és szövetkezeti bolt jöjjön létre, ahol helyi termékekből készült árucikkeket, illetve kézműves tárgyakat is lehet vásárolni – válaszolta érdeklődésünkre Tolvaj Márta alpolgármester.
Helyi termelői-, és kézműves termékek háza épül
A Munkácsy utcai homlokzat látványterve
Elárulta: nemcsak mint a projekt egyik koordinátora, hanem mint magánember is szívén viseli beruházás sorsát, hiszen nagyon szereti a kézműves termékeket és a hagyományos gazdálkodáshoz, életmódhoz kötődő dolgokat. Reméli, hogy ez utóbbiból turisztikai attrakció is lesz az új termelői csarnokban.
- A terv az, hogy a Modern Városok Program elemeihez kapcsolódva egy olyan kereskedelmi és idegenforgalmi központ jöjjön létre, ami élővé teszi a piac környékét. Szeretnénk, ha a Mindszenty térrel nem érne véget a szó szoros értelemben vett belváros, és a piac felé sétálva is találnának az itt élők, vagy az ide látogatók valami érdekességet. A termelői piac ugyanis folyamatosan – reggeltől késő délutánig – nyitva lesz, nemcsak az úgynevezett piacnapokon. A tapasztalatok szerint egyre nagyobb az igény a helyben készült, egészséges és jó minőségű élelmiszerekre, és kézműves termékekre ezeket így szervezett körülmények között és széles választékban tudják a kistermelők és a kézművesek a vevőkhöz eljuttatni.
Beépítésre vár a foghíjtelek (korábbi felvétel)
Az alpolgármester elmondta: a kétszintes, tetőteres épület 50 helyi termelőt fogad majd be. A földszinten elárusítóhelyek, szövetkezeti bolt, étterem kap helyet, az első emeleten pedig egy tudásközpont létesül. Kiállítótér, tankonyha és kézműves műhelyek is kialakításra kerülnek. Ez utóbbiakban többek között a szövéssel/fonással, csipkeveréssel, fazekassággal, fafaragással és bőrdíszművességgel is meg lehet ismerkedni. Valamint népi játszóház is kialakításra kerül. A tudásközpontban különféle programokat, munkabemutatókat, előadásokat, főzőtanfolyamokat is szerveznek. A lényeg a hagyományok élményszerű átörökítése.
- A csarnok úgy kerül kialakításra, hogy egy árkádon keresztül nyitott lesz az épület a Munkácsy utca és a piac között. A piac felőli oldal előtere pedig különféle tematikus rendezvényeknek ad majd otthont, de akár a földszinti részre is kerülhet kisebb színpad, hiszen az árusítópultok elmozdíthatók lesznek. A ház tetőtere sem marad kihasználatlan, ide a zalai gyógynövények tudástára kerül – folytatta az alpolgármester.
Megtudtuk: az épület terveit Czigány István építész készítette, a kiviteli terveket nemrégiben véglegesítették. A földszinti részen mindezeken túl egy információs pontot is kialakítanak, ami turistáknak ad tájékoztatást, többek között a város egyik új túraútvonaláról is. A Horhosok útját tavasszal avatják fel, s ennek kiindulási pontja a termelői piac épülete előtti tér lesz.
Az új csarnok látványterve a piactér felől
Kérdésünkre, hogy az új csarnok nem jelent-e konkurenciát a piac és a régi vásárcsarnok árusainak, Tolvaj Márta azt felelte, hogy nem, hiszen az őstermelők a továbbiakban is a megszokott módon vihetik portékáikat a piacra. Az új épületet szintén a piac gazdálkodó szervezete működteti. A szakmai munkát viszont egy különálló csapat végzi. Megmarad a vasárnapi bolhapiac is. Annyi módosulással, hogy akik most a foghíjtelken árusítanak, a munkálatok elkezdését követően más helyen standolnak majd. Erről a megállapodás már megszületett.
Az alpolgármester szeretné, ha a termelői piac Göcseji Látogatóközpontként működne. Ha minden a tervek szerint halad, 2019 szeptemberében a vásárlók birtokba vehetik a piactér új létesítményét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Elsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézó -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök