Vezető hírek
Államalapítás ünnepén Nemessándorházán
Antal Sándorné, Nemessándor-háza polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy Nemes Sándor tíz évvel ezelőtt felállított faszobrát az idő igencsak megviselte. A képviselő-testülettel ezért is döntöttek felújítása mellett, és hogy az új szobrot megvédjék az időjárás viszontagságaitól, egy faszerkezetű pavilon alá helyezték. Környezetének parkosításával olyan tetszetős településközpontot hoztak létre, amely az itt élők faluszeretetéről, tenni akaró gondoskodásáról árulkodik, hangsúlyozta.
Baki József fafaragó végezte a restaurálást. Elmondta, az eredeti formát megőrizve sikerült úgy felújítani és olyan anyaggal ellátni a szobrot, hogy kibírhat 20 évet. Ebben segít az a fölé emelt faszerkezet, ami Antal Sándor saját tervezésű munkája. Reményét fejezte ki, hogy az így megújított tér nemcsak a helyieknek, de a betérőknek is szép látványt nyújt, mutatva, hogy falut szerető emberek laknak itt.
Az ünnepség Szent István szobránál folytatódott, ahol dr. Pálfi Dénes, a megyei közgyűlés korábbi, nyugalmazott elnöke mondott ünnepi beszédet. Ha nem lett volna Szent István, akkor nem lenne sem március 15-e, sem augusztus 20-a, sem pedig október 23-a, hangsúlyozta. Az 1000 karácsonyán megkoronázott király 42 évig uralkodott, és olyan művet hagyott hátra, melyből ezer év után is táplálkozhatunk. Ha ugyanis nem telepíti le a portyázó magyarokat a Kárpát-medencébe, akkor ma nincs Magyarország. Ezt úgy érte el, hogy elsősorban hitet adott, Istenhitet a kereszténységgel, és ezáltal a jövőbe vetett hitet. Elődeink e remény birtokában tudtak egy igazán fennmaradó életformát elsajátítani, és ezer év után is létezni a hazában, emelte ki. Végül az állampolgársági eskü kapcsán Szent István gondolatát idézte fel, miszerint a hozzánk jövő idegen gazdagít bennünket, hozzátéve azt, hogy akkor más idők voltak.
Ezt követően Guntli Thomas Antal Sándorné polgármester, mint anyakönyvvezető előtt tette le az állampolgársági esküt magyar nyelven. A polgármester elmondta, megtiszteltetés a falu számára, hogy a gazdag Svájcból származó Thomas hazánkat, ezen belül is szűkebb pátriánkat, Nemessándorházát választotta 12 évvel ezelőtt otthonának. Szép gondolatokkal, nagy tervekkel érkezett. Egy hosszú évek óta elhanyagolt földterületet vásárolt, ahol szorgalmas munkával „rózsadombot” hozott létre. Állatokat nevelt, veteményest, szőlőültetvényt hozott létre, gazdasági épületeket és lakóházakat épített. Ezen idő alatt szépen megtanult magyarul is. Hozott tudása, szorgalma, kitartása követendő példa mindannyiunk számára, hangsúlyozta Antal Sándorné, aki ezt követően átadta a honosítási okiratot Guntli Thomasnak.
– Köszönöm az egész falunak, hogy elfogadott. Még a magyar nyelv hibás, de köszönöm az elmúlt 12 évet és remélem, hogy ennél sokkal több lesz – mondta meghatódva.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáter