Vezető hírek
Átadták a Rózsák terét Zalaegerszegen
Új szökőkút, megszépült szobor és több mint 2000 rózsatő
Orosz Ferencné, Bognár Ákos önkormányzati képviselők, Vigh László, Balaicz Zoltán, Galbavy Zoltán,
Kovács Dezső és Hodánics Péter református lelkész
A Kovács Károly Városépítő Programból sorra újulnak meg az utak, járdák, parkolók, nemkülönben a város zöldfelületei és parkjai, amelynek rendkívül fontos állomása a Rózsák terének megújítása, hangsúlyozta Balaicz Zoltán polgármester. Mint mondta, szükségtelen indokolni a tér felújítását, amit olyan fontos létesítmények vesznek körül, mint a református templom, a református és az evangélikus lelkészház, valamint a Kálvária-temető. Itt nyugszik Czobor Mátyás, aki 1918-1936 között volt a város polgármestere. Nevéhez fűződik a Virágos Zalaegerszeg program elindítása, melynek szellemiségét hűen tükrözi a látványosan megújult Rózsák tere, ahol Kisfaludi Strobl Zsigmond 1920-ban készült Kis makrancos című szobra méltó környezetbe került. A polgármester köszönetét fejezte ki a 135 millió forintba kerülő beruházás valamennyi résztvevőjének, mások mellett kiemelve a bronzszobor új külsejében közreműködő Farkas Ferenc szobrászművészt, és a generálkivitelezőt, a Naste-Bau Kft.-t. Jelezte, a Rózsák tere környezetének megújítása a Kálvária-kápolna külső rekonstrukciójával folytatódik.
Zalaegerszeg jövője biztosított, a város fejlődése töretlen, emelte ki hozzászólásában Vigh László országgyűlési képviselő. Méltatta, hogy a megújított Rózsák terével továbbszépült a város, amelynek fejlesztését a következő ötéves önkormányzati ciklusban is ugyanilyen lendülettel folytatják tovább.
A Rózsák terének megújítását több beruházás előzte meg a környéken, mondta Galbavy Zoltán. A térség önkormányzati képviselője a Mátyás király és a József Attila utcák rekonstrukciójára, a Mindszenty-iskola új torna- és vívócsarnokának megépítésére, a református templom tetőszerkezetének felújítására utalt. Szóba hozta, hogy a Rózsák terén 2021-ben állították fel a székelykaput, és a Május 1. ligetben tavaly avatták fel Czobor Mátyás mellszobrát. Kiemelte, a város egykori városépítő, városszépítő polgármesterének közéleti tevékenysége követendő példa a jövő generációja számára. Örökségét ápolják a Rózsák terének megújításával, amely a város egyik legimpozánsabb köztere lett.
Az ünnepség végén Kovács Dezső, a Naste-Bau Kft. ügyvezető igazgatója jelentette készre a beruházást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Győzelemmel folytatta az alapszakaszt a ZTE KK Megszakadt a ZTE FC veretlenségi sorozata A hitel nem ajándékMegerősítik a partfalat GévahegyenBalaicz Zoltánt választották a Területfejlesztési Bizottság elnökénekKoszorúzás Majoros Kornél pilóta szülőházánálFalumúzeum kialakítását tervezik Leharapta felesége ujját, majd otthagytaKinyitott a Dísz téri adventi vásárBruchner Regina összetettben első helyen végzett -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Utóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenKihirdették a 2024. évi Pannon Tükör-díjasokatMegjelent Mikó-Baráth György első novellásköteteCanterina adventi koncert a hangversenyterembenMegerősítik a partfalat GévahegyenÚjabb tíz éves megállapodás Zalaegerszeg és a ZTE FC között A hitel nem ajándékMásodik helyezést ért el a PE ZEK csapata BudapestenGyőzelemmel folytatta az alapszakaszt a ZTE KK Megszakadt a ZTE FC veretlenségi sorozata