2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

590 millió forint útra és közműre

2022. november 14. hétfő, 18:43
Szerző és fotó: Antal Lívia
Két jelentős összegű beruházás is zajlik Zalaegerszegen a Kovács Károly Városépítő Program keretében. A csácsi városrészben a Klapka György utcát újítják fel bruttó 225 millió forintból, míg a nyugati városrészben az Ebergényi utca ivóvíz- és szennyvíz-hálózatát korszerűsítik bruttó 365 millió forintból a Platán sor és az Akácfa sor között.

A Kovács Károly Városépítő Programból

Balaicz Zoltán, Herkliné Ebedli Gyöngyi és Vigh László a Klapka György utcában

A két beruházás összértéke 590 millió forint, amely szinte kétszerese annak a 300 millió forintnak, ami önkormányzati erőből jut egy évben utak, járdák, parkolók felújítására. A Kovács Károly Városépítő Programban rendelkezésre állami forrás ezért nagy jelentőségű, mert két olyan fejlesztés megvalósítását teszi lehetővé ismét, amelyek fontosak a Klapka György illetve az Ebergényi utcában lakók számára, emelte ki Balaicz Zoltán polgármester.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a két beruházás kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a városvezetés figyelme valamennyi településrészre kiterjed. A Klapka György utcában a rossz állapotú útburkolat, míg az Ebergényi utcában az elöregedett ivóvíz- és szennyvízhálózat indokolja a rekonstrukciót.

Térköves parkolót hoznak létre a Klapka utcában

Herkliné Ebedli Gyöngyi önkormányzati képviselő örömét fejezte ki, hogy a Csácsi utca után egy újabb nagy forgalmú utca újulhat meg, amely a lakóingatlanok mellett biztosítja az Izsák Imre Általános Iskola és a Szivárvány Téri Tagóvoda megközelítését is. Az utcát teljes szélességben újraaszfaltozzák. Az általános iskola előtti, 49 férőhelyes merőleges beállású parkolót térkőburkolattal átépítik a meglévő fák megtartásával. A mellette húzódó járdát felújítják. Korszerűsítik a csapadékvíz-elvezető rendszert, hat új víznyelőaknát létesítenek, továbbá kicserélik az ingatlanok ivóvíz-bekötővezetékeit december végére.  

Az Ebergényi utcában az ivóvízhálózat cseréjét részben annak műszaki állapota, valamint a növekvő vízigények indokolták. A kivitelezés során közel 1500 méteren építenek új ivóvízvezetéket, és 60 bekötést cserélnek újra. A szennyvízhálózat gerinc- és a bekötővezetékének rekonstrukciója négy kiemelten rossz állapotú szakaszon valósul meg összesen 990 méteren 2023 tavaszáig.

Vigh László, Balaicz Zoltán és Domján István az Ebergényi utcában

Domján István önkormányzati képviselő azt emelte ki, hogy a város nyugati részében nagyon sok beruházás zajlik Szenterzsébethegyen, Andráshidán és az Ebergényi utcában is, ahol az útburkolatot az ivóvíz- és a szennyvízhálózat korszerűsítését követően állítják helyre szintén a Kovács Károly Városépítő Programból.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK